Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Ugyan korábban mindegyik fél elzárkózott Eden Hazard Real Madridhoz igazolását illetően, az új információk szerint a Chelsea már azon dolgozik, hogy kivel is tudná pótolni a belga sztárt. És bizony van egy nagyon is izgalmas jelölt!
Az egyelőre teljesen bizonytalan, hogy végül Eden Hazard a Real Madrid játékosa lesz-e, vagy sem. A belga szélsőre, mint vezéregyéniségre egyértelműen szüksége van a „Királyiaknak”, ám erősen kétséges, hogy Hazard-nak szüksége van-e egyáltalán a Realra, vagy megelégszik azzal, hogy a Chelsea-vel kétszezononként van egy jó, majd egy rossz idénye. Elvileg most az előbbi következik, bár a dolog elég kétséges, lévén nehéz idők járnak a londoniakra.
Az viszont biztosnak tűnik, hogy a Chelsea-nek máris beajánlották Hazard ideális helyettesét, aki tehetségben bizony alaposan megérdemelné, hogy egy topcsapatban bizonyíthasson. Bernard az elmúlt években folyamatosan szem előtt volt többek között a Bajnokok Ligájában, ahol a Sahtar Donyeck játékosaként remekelt nem egy alkalommal. A 25 éves brazil ráadásul most szabadon igazolható, lévén ötévnyi donyecki focizgatás után lejárt a szerződése a Sahtarral!
Állítólag a tizennégyszeres, spanyol útlevéllel is rendelkező Bernard hajlana is a Chelsea-re, de csak ha a kezdőcsapatban játszhat, amihez tudjuk, hogy kinek a távozása kell. Értesüléseink szerint, ha a dél-amerikai szélső nem tud megegyezni a „Kékekkel”, a Milan dobhat számára mentőövet.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…