Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: Mignolet török nagyágyúhoz menekülhet

Már-már megfelejtkezett mindenki a tényről, miszerint a Liverpool együttesének nem csak egy, hanem egyből két lepkevadász kapusa van még mindig a keretében. Bogdán Ádámot már korábban elpasszolták Skóciába. Következzen Simon Mignolet!

Simon Mignolet több éven keresztül vitathatatlanul elsőszámú kapus volt a Liverpoolnál, ám egy idő után egyre több kritika érte teljesítményét, s amikor Jürgen Klopp menedzser új riválist hozott a háta mögé az Anfieldre, a sorsa végleg megpecsételődött.

Loris Karius, illetve Klopp csak arra várt, hogy Mignolet hibázzon, és ez elég hamar meg is történt. Azóta Simon Mignolet betöltötte 30. életévét is, illetve megélte azt is a „Vörösöknél”, hogy Karius még nála is kevésbé népszerű legyen. A német kolléga BL-döntős hibáit azóta se nézték el neki. A nyáron pedig érkezett egy igazi klasszis is a posztjukra, mégpedig világrekord összegért. Ő a brazil Alisson.

Azonban a rossz sajtóval „rendelkező” Karius-szal szemben Mignolet hamarosan új munkaadót találhat, a tartalék szerepkör helyett. Állítólag a belga portást a Besiktas szemelte ki magának, amely a napokban adta el elsőszámú kapusát a Premier League-be feljutó Fulhamnek. A spanyol Fabrinak pedig minőségi utódja lehetne Mignolet, akiért állítólag kb. 5 millió fontot fog kérni a ’Pool.