Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugál csapatnál lehet technikai igazgató Roberto Carlos! – sajtóhír

A legendás brazil szélső hátvéd, nevezetesen Roberto Carlos visszavonulása óta jó néhány pozícióban megfordult már. Az Anzsi Mahacskalánál valamivel több mint egy évig vezérigazgató volt (2012 márciusa és 2013 májusa között), közben pedig kinevezték a Real Madridnál ifjúsági koordinátornak (ezt a feladatkörét azóta is végzi…).Törökországban 2013 és 2015 között, majd Indiában pedig 2015-ben tevékenykedhetett menedzserként.  

Könnyen lehet, hogy hamarosan a Sporting Lisszabon technikai igazgatója lehet a Real Madrid egykori kiváló labdarúgója, legalábbis a Record információi szerint. A hírek szerint amennyiben a portugál klub újdonsült elnöke Rui Jorge Rego lesz, abban az esetben kerülhet ebbe a pozícióba Roberto Carlos. A két fél állítólag pénteken egy étteremben vitatta meg elképzeléseit. 

Roberto Carlos futballista pályafutása mindenképp irigylésre méltóra sikeredett. Karrierje legszebb éveit kétségtelenül a Real Madrid színeiben töltötte, a királyi gárdát 1996-2007-ig erősítette. A fővárosi alakulat szerelését minden frontot egybe véve 512 mérkőzésen húzhatta magára. A madridi csapattal nyert többek között négy bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját. A brazil válogatott tagjaként szintén ért el jelentősebb sikereket, 2002-ben világbajnok lett, míg 1997-ben és 1999-ben a Copa Americát hódított el társaival.