Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vasas: két játékos érkezett, egy távozott!

A magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Vasas FC hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy a mai napon két új játékos is érkezett, egy pedig távozott a klub kötelékéből… 

Kép: Vasas hivatalos weboldala.

A Paks két futballistája, Hajdú Ádám és Kelemen Dávid is a Vasas színeiben folytatja pályafutását, míg Egerszegi Tamás az atomvárosi alakulathoz igazolt. Hajdú hároméves szerződést írt alá, míg Kelemen kölcsönbe érkezett, vételi opcióval

Kezdjük a sort Egerszegi Tamással. Korábban az Újpestben és a Diósgyőrben is megfordult védekező középpályást 2018 februárjában igazolt le a Vasas. Az élvonalban 14, míg a másodosztályban 3 mérkőzésen jutott szóhoz az angyalföldi együttesben, ezeken pedig 4 gólt jegyzett (Egerszegi mindegyik találatát az OTP Bank Ligában szerezte – a szerk.).

A távozó Egerszegi Tamás után most jöjjenek az érkezők. Ahogy már említettük, Hajdú Ádám három esztendőre írt alá a Vasashoz. A 25 esztendős futballista karrierje során megfordult az MTK Budapestben, a Budapest Honvédban és a Liverpool utánpótlásában is a Paks mellett. A magyar élvonalban 76 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 2 gólt szerzett. Ami Kelemen Dávidot illeti, az NBI-ben az MTK Budapest színeiben fordult meg a Paks mellett, míg az NBII-ben a Békéscsabát és a Nyíregyházát járhatta meg. Az élvonalban 39, míg a másodosztályban 56 találkozón lépett pályára a többszörös korosztályos válogatott hátvéd.