Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Játékossors: a román élvonalban folytatja a korábbi olasz válogatott – hivatalos

A román élvonalban szereplő FC Botosani az átigazolási piac vége után dobott egy nagyot, ugyanis egy olasz válogatott labdarúgóval bővítette keretét.

Fabbrini és az új szerződése. (kép: btonline.ro)

Diego Fabbrini neve talán csak a legvérmesebb olasz-futball fanatikusoknak lehet ismerős. A jelenleg 28 esztendős ék korábban nagyon nagy ígéretnek számított, ám közel sem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki.

Az Empolinál nevelkedő játékos szépen végigjárta a ranglétrát a csapatnál, majd a Serie B-ben a felnőttek között is bemutatkozott, hogy aztán az élvonalbeli Udinesehez szerződjön. A kisebb „Zebra” csapatnál még az Európa ligában is szóhoz jutott több alkalommal is, de nagyon nem tudott megragadni a felnőttök között, így következett a klubváltások sorozata.

Megjárta a Palermot a Sienát, majd Angliába tette át a székhelyét. A szigetországban is több helyen megfordult, szerepelt a Watfordnál, a Millwallnál, a Middlesbroughnál és a Birmingham Citynél is. Azonban sehol sem tudott igazán kiemelkedőt nyújtani. 2017-ben visszakerült hazájába a Serie B-s Speziába, a tavalyi szezont pedig a spanyol másodosztályban a Real Oviedonál töltötte.

A játékjogát birtokló Birmingham szerződést bontott vele, így szeptember 2-án ingyen került a román élvonalba a Botosani együtteséhez. A klubra rá is fér az erősítés, hiszen hét forduló után csupán a 10. helyen állnak a bajnokságban. Egyébként talán nem meglepő, hogy Fabbrini a klub történetének első olasz labdarúgója.

Az a bizonyos angolok elleni válogatott meccs.

Ahogyan fentebb már említettük, a labdarúgó bizony az olasz válogatottságig is eljutott. Még 2012-ben Cesare Prandelli hívta be és adott neki lehetőséget egy Anglia elleni barátságos mérkőzésen. Fabbrini a 84. percben váltotta Mattia Destrot és egy sárga lapot össze is szorgoskodott két perc alatt. A mérkőzést egyébiránt az angolok nyerték 2-1-re.