Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: szenvedett a Fradi, gálázott az Újpest

A Ferencváros újra Szegeden lépett pályára. Hiába voltak az elmúlt években élvonalbeli tervek a Szeged 2011 gárdájánál, az ellenfeleit Gyulán fogadó klub jelenleg az NB III-ban sínylődik, akárcsak városi vetélytársa a SZEOL. (pedig két éve mindkettő NB II-es volt) A Szegedi VSE ellenben a megyei első osztályban küzd a minél jobb szereplésért, s Fortuna a Ferencvárost sodorta az útjába. A zöld-fehéreknél pár meghatározó focista pihenőt kapott, de azért a Holczer – Lovrencsics, Blazic, Otigba, Leandro – Csernik, Sigér, Spirovski, Petrjak – Lanzafame, Böde kezdőcsapat, korántsem nevezhető tartalékosnak.

Az első játékrészben a Fradi Leandro szabadrúgása után szerezte meg a vezetést, de igazán komoly veszélyt nem jelentettek a zöld-fehérek támadói a nálánál három osztállyal lejjebb szereplő ellenfelük kapujára. A második játékrészre még Koch, Finnbogason és Csonka András is beállt, de a nagyobbnál – nagyobb lehetőségeket elszórakozták a bajnoki és kupa elsőségre hajtó zöld-fehérek támadói. A 88.percben az izlandi Finnbogason 20 méterről hatalmas góllal nyugtatta meg a kedélyeket. A támadónak ez volt az első találata hivatalos tétmeccsen a Ferencváros színeiben. A szegediek ereje a 90 perc során a védekezésre volt kihelyezve, a meccset sikerült kapura lövés nélkül letudniuk.

Szegedi VSE – Ferencváros 0-2 (0-1)
Szeged,
Vasutas Sportpálya. V: Antal P.
Gólszerzők: – ill. Leandro (21.), Finnbogason (87.)

SZVSE: Pluhár – Kormányos, Vastag, Seres, Nagypál – Pócs D., Csamangó – Végh A., Bilics (Bakos Á., 87.), Juhász S. (Baka, 69.) – Kelemen B. (Vitos, 46.). Vezetőedző: Brinszky Adrián
FTC: Holczer – Lovrencsics G. (Csonka A., 84.), Otigba, Blazic, Leandro – Szpirovszki, Sigér – Csernik (Koch, 62.), Lanzafame (Finnbogason, 64.), Petrjak – Böde. Vezetőedző: Szerhij Rebrov

További eredmények:

Az élvonalbeli csapatok közül az Újpest magabiztosan ment tovább megyei riválisa ellen. A Debrecen 2-1-re tudott győzni a BKV Előre otthonában. Ennek a párharcnak egy kis pikantériát ad, hogy 2001-ben a DVSC kiesett az élvonalból a BKV pedig megnyerte a másodosztályt, de a kis csapat nem vállalta az NB I-et, így a Loki indulhatott mégis a legmagasabb osztályban.  A Puskás Akadémiában Komáromban érte el a továbbjutást. Az MTK átgyalogolt a Tállya csapatán, akárcsak a Paks a Siklóson. Pedig, ha Dzsudzsák Balázs utóbbit választotta volna, az arabokkal szemben. A Mezőkövesd is könnyedén győzött a Fővárosi Vízművek ellen.

Bátaszék (Tolna megye I.)–Újpest FC 1-7
BKV Előre (NB III)–Debreceni VSC 1-2
Komáromi VSE (NB III)–Puskás Akadémia FC (NB I) 1-3
Tállya KSE (NB III)–MTK Budapest (NB I) 0-8
Siklós (Baranya megye I.)–Paksi FC (NB I) 0-5
Fővárosi Vízművek SK (Budapest I.)–Mezőkövesd (NB I) 0-5
Nyírbátor (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 0–3
Fegyvernek Városi SE (Jász-Nagykun-Szolnok megye I.)–Monor (NB II) 0–6
1908 SZAC Budapest (Budapest I.)–Békéscsaba (NB II) 0–3
Hódmezővásárhely (NB III)–Vác FC (NB II) 1–3
Körösladányi MSK/Jamina SE (Békés megye I.)–Budaörs (NB II) 2–8
Nagyatádi FC (Somogy megye I.)–Pénzügyőr (NB III) 1–2
Nagykanizsa (NB III)–Iváncsa (NB III) 0–1
PTE PEAC (Baranya megye I.)–FC Ajka (NB III) 1–4
Kecskeméti LC (Bács-Kiskun megye II.)–Körmendi FC (Vas megye I.) 0–1
Király SZE (Vas megye I.)–Kaposvári Rákóczi (NB II) 0-3
Kozármisleny (NB III)–ETO FC Győr (NB II) 0-4
Berkenye SE (Nógrád megye I.)–Duna Aszfalt TVSE (NB II) 0-5
Sárrétudvari KSE (Hajdú-Bihar megye I.)–ZTE (NB II) 0-1
Fűzfői AK (Veszprém megye I.)–Soroksár (NB II) 0-5
Putnok (NB III)–Csákvár (NB II) 0-2
Szeged-Grosics Akadémia (NB III)–BFC Siófok (NB II) 0-1
Pécsi MFC (NB III)–Kazincbarcika (NB II) 1-2
Dunaharaszti MTK (NB III)–Szentlőrinc SE (NB III) 0-1
Edelényi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I.)–Sárvár FC (NB III) 1-6
Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok megye I.)–Dabas-Gyón FC (Pest megye I.) 0-2
Ikarus-Maroshegy (Fejér megye I.)–Taksony SE (NB III) 0-2
Csesztreg (Zala megye I.)–Makó FC (NB III) 0-4
Schott Lukácsháza (Vas megye I.)–Balassagyarmati VSE (Nógrád megye I.) 1-4
Tiszasziget SE (Csongrád megye I.)–Termálfürdő Tiszaújváros (NB III) 1-3
Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye I.)–Kecskeméti TE (NB III) 3-2
Viadukt SE Biatorbágy (Pest megye I.)–Balatonfüred (Veszprém megye I.) 4-2
Szekszárd UFC (NB III)–Dorogi FC (NB II) 1-1 (11-esekkel 4-3)
Felsőtárkány (Heves megye I.)–Ménfőcsanak (NB III) 1-3 (h.u.)
Technoroll Teskánd KSE (Zala megye I.)–Mezőfalva MEDOSZ SE (Fejér megye I.) 3-0 (h.u)
RKSK (NB III)–THSE-Szabadkikötő (NB III) 1-1 (11-esekkel 6-7)
Gesztelyi FCE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I.)–Sajóbábony SE (NB III) 0-1 (h.u)
Úrkút Sportkör (Veszprém megye I.)–Balatonlelle (Somogy megye I.) 1-1 (11-esekkel 3-4)
Tatabánya (Komárom-Esztergom megye I.) – Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar megye I.) 3-2
BVSC (BLSZ II.) – Érd (NB III) 0-1