Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A Marca információi szerint többek között az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool is szeretné soraiban tudni a Dinamo Zagreb spanyol tehetséget, Dani Olmo-t…
Nagy az érdeklődés a mindössze 20 esztendős Dani Olmo iránt, aki jelenleg a Dinamo Zagrebet erősíti. Az ifjú spanyol támadót állítólag a Liverpool mellett a Borussia Dortmund és az AC Milan is szeretné szerződtetni. Dani Olmo-t egyébként 2021-ig köti élő szerződés aktuális csapatához, a transfermarkt pedig 3,5 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Dani Olmo az Espanyol utánpótlásában kezdte el megtanulni a futball alapjait, majd innen 2007 nyarán átkerült a Barcelona akadémiájára, ahol egészen 2014-ig rúgta a bőrt. Spanyolországból aztán Horvátországba vezetett az útja, azon belül is a Dinamo Zagrebhez. A neves horvát klubnál szépen lassacskán egyre több játéklehetőséghez jutott, mostanra pedig már a csapat egyik meghatározó alakjának számít. A Dinamo Zagreb színeiben ez idáig minden frontot egybe véve 70 mérkőzésen lépett pályára, melyek során 17 találatot és 15 gólpasszt jegyzett.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…