Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: újabb győzelem a gyógyszergyáriaktól

A német élvonalbeli bajnokság ötödik fordulóját rendezik hét közben. A szerdai játéknapot a Fortuna Düsseldorf és a Bayer Leverkusen összecsapása nyitotta. 

A Leverkusen a pocsék szezonrajt után az elmúlt hétvégén győzni tudott a Mainz vendéglátásában. Heiko Herrlich együttese valami hasonlóban reménykedett ezúttal is. Az idei szezonban újoncnak számító Düsseldorf felemás arcát mutatta eddig, kiegyensúlyozott teljesítményt nem láthattunk tőlük sem. Az első félidő nem a helyzetektől volt hangos, leginkább a 40. perctől kezdve történő kakaskodást jegyezheti fel az ember. A heves vitatkozás során ugyanis három futballista is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A gyógyszergyáriak a második játékrész elején egy szögletet követően berámoltak egy gólt Kevin Volland révén, aki a 60. percben duplázott Kai Havertz zseniális megoldásának köszönhetően. Ezt követően a Düsseldorf minden megmaradt erejét összeszedve támadott, aminek az eredménye egy tizenegyes lett a hosszabbítás negyedik percében. A büntetőt Rouwen Hennings értékesítette, egyenlítésre azonban már nem maradt idő.

Fortuna Düsseldorf – Bayer Leverkusen 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Hennings (büntető), ill. Volland (2)

Bundesliga, 5. forduló

SZERDA
09.26. 20:30 RB Leipzig – VfB Stuttgart (Tv: Sport1)
09.26. 20:30 Borussia Mönchengladbach – Eintracht Frankfurt
09.26. 20:30 Borussia Dortmund – 1. FC Nürnberg
09.26. 20:30 1. FSV Mainz 05 – Wolfsburg