Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb csapat állt be a sorba Wengerért! – sajtóhír

Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, Arsene Wenger készen áll arra, hogy a nyár óta tartó pihenőjét követően rövidesen visszatérjen a futball vérkeringésébe. A számtalan már említett lehetséges állomáshely után most egy újabb csapatnál került szóba a neve a sajtóban.

Az olasz La Repubblica információi szerint az Arsenal egykori ikonikus menedzsere lehet az egyik esélyes arra, hogy a hétközi El-fiaskó után a kirúgás szélén álló Gennaro Gattuso helyét átvegye az AC Milan kispadján. (A forrás még két korábbi olasz szövetségi kapitányt, Antonio Contét és Roberto Donadonit nevezte meg.)

A közelmúltban többek közt a Bayern München, a Real Madrid, a Barcelona edzői, illetve a PSG sportigazgatói szerepkörében merült fel Arsene Wenger máig jól csengő neve a világsajtóban, de a kiszivárgott információk szerint számtalan kisebb válogatott élén is szívesen látná egy-egy helyi szövetség.

A 68 esztendős francia szakember 1996 és 2018 között irányította az Arsenal együttesét, neve túlzás nélkül állíthatóan örökre egybeforrt az “Ágyúsokéval”, legnagyobb sikerei közé a londoni gárdával a három PL-, és a hét FA-Kupa-elsőség sorolható.