A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Ugyan még a szezon felénél sem tartunk, egy jövő idénybeli erősítés máris eldőlni látszik az angol bajnokságban (Premier League) a nyári nagy erősítések ellenére csak a mezőny második felében tanyázó West Ham United háza táján.
(Fotó: whufc)
Az angol Mirror értesülései értelmében a West Ham United élni fog opciós jogával rutinos hátvédje, Pablo Zabaleta esetében, akivel így automatikusan, újabb egy évvel hosszabbítanak szerződést.
A 33 éves argentin válogatott hátvéd jelenleg a második szezonját tölti a “Kalapácsosok” alkalmazásában, és amíg a tavalyi szezonban 39 mérkőzésen jutott lehetőséghez, idén is már tíz pályára lépésnél tart azok után, hogy a fővárosi klubot megelőzően 2008-tól 2017-ig közel egy évtizeden át a Manchester City játékosa volt.
A Premier League-ben jelenleg a 13. helyen álló West Ham United ma délután éppen Zabaleta korábbi klubját, a Manchester Cityt láthatja vendégül a London Stadiumben.
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…