Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajban a Barca! – Újabb és újabb sérültek, már hatan harcképtelenek…

Sérüléshullám nehezíti az FC Barcelona labdarúgócsapatának a dolgát, avagy Ernesto Valverde vakarhatja a fejét, és bátran válogathat a fiatalok között. A nem éppen rotációs elveiről híres tréner jó pár kényszermegoldást kell hogy eszközöljön az elkövetkező hetekben.

Ritka az a pillanat, amikor nem Thomas Vermaelen nevével kezdődik a katalánok sérült listája, a belga védő kivételesen most egészséges. A mai napon már részleteibe menően is hírt adtunk Sergi Roberto, valamint Rafinha sérüléséről, ám az igazi feketeleves csak aztán jött, hogy a szurkolók meglátták a PSV Eindhoven ellen készülő keretet, melyből hiányzott Jasper Cillessen mellett Arthur és Luis Suarez is. Mint kiderült, mind a hárman kisebb sérülés miatt maradnak távol az elkövetkező (!?) meccsektől. A holland kapuvédő esetében 2-3 hetet írnak, míg Suarez ismételten a térdére panaszkodott – a szezon során nem először – , így két hét kényszerpihenő vár rá legalább. Ami pedig az új brazil kedvencet illeti, a “kórlapjára” túlterhelés diagnózisát vésték fel az orvosok. Továbbá hosszú idő óta harcképtelen a peremembernek számító Sergi Samper is, vele kiegészülve hat sérültje van jelenleg a katalánoknak.

A klub nem csak rossz, hanem jó hírekkel is előállt, ugyanis Ivan Rakitic és Philippe Coutinho újra játékra alkalmas. Késrés, hogy sérülésből visszajőve mennyi szerepet tudnak elvinni, újabb pontvesztések ugyanis aligha férnek bele, hiszen a bajnokságot is már a Sevilla vezeti.