Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem csak Sergi Roberto sérült meg az Atletico Madrid ellen

Áldozatokkal járt a Barcelona egy pontja az Atletico Madrid ellen a spanyol bajnokság 13. fordulójában, mivel két játékosuk is megsérült a mérkőzésen. 

Forrás: fcbarcelona.com

Rossz hírek érkeztek a Barcelonától a sérülések ügyében. A katalán klub hivatalos oldalain keresztül azt jelentette be, hogy az Atletico Madrid elleni bajnokin lecserélt Sergi Roberto a térdhajlítóizmában szenvedett sérülést a bal lábában, ami miatt 3-4 hétig nem léphet majd pályára. A játékos így biztosan kihagyja a PSV és a Tottenham elleni BL-csoportmékőzéseket, a Villarreal, az Espanyol és a Levante elleni bajnokikat. Ez már a második sérülése Sergi Robertónak a szezonban.

A Barcelona azonban most azt is bejelentette, hogy a mérkőzésen helyére érkező Rafinha is megsérült, de sokkal komolyabban. A spanyol játékos már a második félidőben fájdalmat érzett a bal lábában, a meccs után pedig az orvosi stáb kiderítette, hogy keresztszalag szakadást szenvedett, ami miatt meg is fogják műteni. Rafinhára így körülbelül 6 hónap kihagyás vár, tehát szinte már véget is ért számára a szezon.