Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Norvég Kupa: Bendtner segédletével duplázott a Rosenborg!

Vasárnap kora délután került megrendezésre Norvégiában a kupadöntő, melyet a bajnok Rosenborg és a Stömgodset vívott egymással Oslóban.

Azok után, hogy 26.bajnoki címét megszerezte a norvég Rosenborg együttese a vásárnap kora délutáni kupadöntőben sem talált legyőzőre a norvég bajnok és 2016 után a hódította el ismét a trófeát. Ezzel a klub története során 12.alkalommal hódították el a Norvég kupát, amivel beérték a szintén 12 elsőséggel rendelkez Odd Grenland együttesét.

A friss norvég bajnok a 13.percben hátrányba került  Mos révén amit öt perccel később a csapatkapitány Jensen egalizált. Az első játékrész végén Konradsen pedig megszerezte a vezetést is a Rosenborg együttesének. Szünet után visszatérve a botrányhős Nicklas Bendtner góljával már kétgólos előnybe került a Rosenborg amit a mérkőzés végéig meg is őriztek a trondheimiek sőt a ráadás perceiben Bendtner duplázni tudott, így történetük 12.kupagyőzelmét könyvelhették el a Rosenborg játékosai

Rosenborg Trondheim – Strömsgodset 4-1 (2-1)
Ullevål Stadion, Osló V.: T.Dovle
Gólszerzők: Jensen (18.), Konradsen (40.), Bendtner (52., 90+6.) ill. Mos (13.)