Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: támadó jöhet januárban – sajtóhír

Spanyol lapértesülések szerint az FC Barcelona csapata a januári átigazolási időszakot ki szeretné használni a támadó szekció megerősítésére, hogy több variációs lehetőséggel vághassanak neki az évad második felében a háromfrontos küzdelemnek…

(Fotó: Daily Star)

Az átigazolási hírekre szakosodott Don Balon portál spanyol lapinformációkra hivatkozva számolt be róla, hogy a spanyol bajnokságot (La Liga) 14 forduló után a Sevilla előtt egy ponttal vezető katalán óriás Hirving Lozano (PSV) vagy Krzysztof Piatek (Genoa) megszerzésével erősítené a csatársort januárban.

A holland listavezető 23 éves mexikói szélsője második európai szezonjában 14 fellépés alatt 10 gólt szerzett az Eredivisie idei kiírásában, míg a Bajnokok Ligájában háromszor volt eddig eredményes, és a Barca mellett korábban már számos angol topcsapat érdeklődését felkeltette.

Az “új Lewandowski”-ként elhíresült lengyel befejező csatár éppúgy 10 találattal bír a Serie A-s mezőny második felében helyet foglaló Genoa színeiben, de a bombasztikus rajtja után csapata új edzője irányítása alatt csak egyetlen gólt szerzett, ugyanakkor már a komplett olasz élmezőny megkereste őt.

A forrás azt is megemlíti, hogy Ernesto Valverde vezetőedző aggódik, hogy Philippe Coutinho a sérülése óta nem igazán találja a formáját, így Messi és Suarez mellett jelenleg nincs igazán megbízható góllövője a csapatnak, ezért lenne indokolt a katalánok számára a januári csatárvásárlás.