Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea alkalmazná a Barca mellőzött játékosát – sajtóhír

Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy az AC Milan lehet a befutó érte, a legfrissebb spanyol lapértesülések szerint viszont a Chelsea felé veheti az irányt a katalánoktól elvágyódó középpályás.

A Marca adta hírül, hogy a kevés játéklehetőség miatt elégedetlen Denis Suarez szolgálatai iránt a Chelsea csapata is komoly érdeklődést mutat.

A 24 éves középpályás először 2013-ban került a katalánok birtokába a B csapathoz, megfordult a Sevilla és a Villarreal együtteseinél, két évvel ezelőtt azonban érvényesítették a visszavásárlási opciót és az elmúlt két szezont már újra a gránátvörös-kékek alkalmazásában töltötte, miközben 36, ill. 27 tétmérkőzésen játszott. Ezzel szemben az idei szezonban eddig csupán két kupameccs jutott neki és gyakran még a kispadra sem nevezték.

Korábban olasz lapok arról számoltak be, hogy a Napoli és az AC Milan egyaránt szívesen látná soraiban a kegyvesztett labdarúgót, azonban az aktuális híradások szerint könnyen lehet, hogy Angliában köthet majd ki.