Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan Mourinho utódja! – sajtóhír

Angol források szerint hamarosan eljöhet az a várva várt (?) pillanat, hogy José Mourinho elhagyja az Old Traffordot, egy forrás már tudja, hogy ki és milyen feltételek mellett veheti át az uralmat a “Vörös Ördögök” menedzseri székében…

A The Sun aktuális értesülései szerint a Manchester United vezetősége 40 millió fontot (nagyjából 51 millió euró) lenne hajlandó fizetni a Tottenhamnek Mauricio Pochettino szolgálataiért cserébe.

A forrás külön kiemeli, hogy a 46 éves argentin szakember az egyetlen opció lehet a MU számára, akivel helyettesítenék a kirúgás előtt álló (?) portugál menedzsert.

Pochettino négy éve irányítja az Észak-londoni együttest, kezei alatt a Spurs visszaemelkedett a Premier League élmezőnyébe, és a Bajnokok Ligájában is rendszerint továbbjutnak a csoportkörből.