Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Londonba mehet a középpályás! – Sajtóhír

Sajtóértesülések szerint az angol Premier League két élcsapata is szemet vett az FC Barcelona mellőzött középpályására, Denis Suárezre.

Denis Suárez idén összesen 5 meccsen 212 percet kapott a Barcában (Kép: marca.com)

A spanyol lapok szerint a 24 esztendős középpályás már meghozta a döntést, mely szerint a több játéklehetőség reményében távozni szeretne a katalán fővárosból. A korábbi Villarreal-játékos már jelezte is januári távozási szándékát a Barca vezetőinek.

A spanyol Marca arról ír, hogy Denis Suárez legkomolyabb kérőjének a Chelsea és az Arsenal tűnik, és a játékos képviselői már mindkét londoni klubbal egyeztettek is.

A Marca azt is tudni véli, hogy az egyszeres spanyol válogatott középpályás mindenképpen a két londoni gigász közül választ majd, hiszen szívesen játszana újra Angliában – A Celta-nevelésű Denis Suárez 2011 és 2013 között ugyanis a Manchester City-nél pallérozódott.

Suárez piaci értékét a mértékadó transfermarkt.de jelenleg 15 millió euróra taksálja.