Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Shaqiri beállt majd két vállra fektette a Unitedet! – videóval

A Premier League 17.fordulójában vasárnap este a hónap rangadóját rendezték, ugyanis a Jürgen Klopp Liverpoolja a nagy rivális Manchester United együttesét fogadta az Anfield Roadon. 

A Liverpool hétközben a BL-ben egy drámai végjátékban legyőzte az olasz Nápoly együttesét és továbbjutott a legjobb 16 közé. José Mourinho jó szokásához híven már a héten megkezdte a pszichikai hadviselést német kollégájával szemben, azonban Klopp személyében emberére akadt és a német szakember nem hagyta szó nélkül a portugál beszólásait. Talán a portugál is érzi ez a mérkőzés több, mint sima rangadó, ugyanis a vörösök ezúttal a szaksajtó szerint is nagyobb esélyekkel lépnek pályára, mint nagy riválisaik és ez a bajnokság eddigi eredményein is meglátszik. A vörösök történetük legjobb szezonkezdetével kezdték a szezont és 16 forduló után egyedüliként veretlenek a bajnokságban.

Elképesztő hangulatban vette kezdetét a találkozó az Anfielden. A vörösök agresszív letámadássokkal kezdték a mérkőzést, már az első perctől kezdve támadólag lépett fel Klopp legénysége. Az első öt percben a hazaiak brazil támadója Roberto Firmino készer is helyzetbe került, de előbb a védelem mentett majd második lehetőségénél nem talált kaput fejese. A 6.percben De Geának máris bravúrra volt szükség, Firmino távoli gólba tartó lövését védte nagy bravúrral a spanyol. Az első negyedórában a hazai együttes komoly nyomás alá helyezte a Mourinho együttesét, a 10.percben Fabinho lövése éppenhogy elkerülte De Gea kapuját. A folytatásban is a hazaiak diktálták az iramot, a 24.percben pedig vezetést is szereztek Fabinho zseniális labdája után Mané pazar labdakezelés után De Gea hálójába lőtt. A 34.percben szinte a semmiből egalizált az MU, ehhez azonban Alisson Becker nagy hibája is kellett, ugyanis a brazil hálóőr kiejtette a labdát, amire Lingard csapott le és egyenlített. A 37.percben ismét Fabinho szerzett labdát, majd Mané elé tálalt a szenegáli támadó lövését De Gea könnyedén hatástalanította.

Szünetről visszatérve a hazai együttes továbbra is komoly fölényben futballozott, az 53.percben Firmino parádés lökete után De Gea ismételten nagy bravúrt mutatott be, majd az ismétlésnél Keita lövésébe az egyik United védő önfeláldozóan lépett bele. A mérkőzés további részében is a United tizenhatosa előtt folyt a játék,  a mérkőzés képéről mindent elárult az a statisztika, miszerint a vendégek első szögletüket a 65.percben rúghatták a találkozón. A 68.percben Wijnaldum lövését fogta könnyedén De Gea. Klopp húsz perccel a vége előtt cserére szánta el magát és a pályára küldte Shaqiri-t. Három perccel pályára lépését követően a svájci góllal hálálta meg edzőjének a bizalmat, miután egy kapu előtti kavarodás után a manchesteri védelem nem tudott tisztázni, Shaqiri pedig köszönte szépen és a hálóba lőtte a hazaiak második gólját. Kilenc perccel a vége előtt a hazaiak kettőre növelték előnyüket, ezúttal is a csereember Xherdan Shaqiri volt eredményes. A vörösök a találkozón összesen 36 lövést küldtek magura, míg a vendégek csupán hatszor próbálkoztak kapuralövéssel. A Liverpool ezzel a győzelemmel megőrizte veretlenségét és első helyét a bajnokságban.

Premier League, 17.forduló:

FC Liverpool – Manchester United 3-1 (1-1)
Anfiel Road, Liverpool Vezette: Atkinson
Gólszerzők: Mané (25.), Shaqiri (73., 81.) ill. Lingard (34.)
Sárga lapok: Dalot (27.), Lukaku (40.)
Kiállítás: 

Liverpool: Alisson – Robertson, Van Dijk, Lovren, Clyne – Fabinho, Keita (Shaqiri 70.), Wijnaldum  – Mané (Henderson 83.), Firmino, Szalah. Vezetőedző: Jürgen Klopp

Man.Utd: De Gea – Darmian, Smalling, Lindelöf – Dalot (Fellaini 46.), Lingard (Mata 85.), Matič, Herrera (Martial 79.), Young – Rashford, Lukaku. Vezetőedző: José Mourinho

Képek: premierleague.com