Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A PSG csapatkapitány, Thiago Silva osztotta meg gondolatait a párizsiak leendő Bajnokok Ligája ellenfelének háza táján történtekről.
(Kép: goal.com)
A brazil középhátvéd a PSG Orleans elleni Ligakupa-nyolvcaddöntője (1:2 a párizsiaknak – a szerk.) után a vegyes zónában hosszasan is elmélkedett a Man. Unitedről.
“Először is, a Manchester United egy veszélyes csapat.” – kezdte Thiago Silva.
“Talán Mourinhoval jobban is teljesíthettek volna. Biztos vagyok benne, hogy most nagyon motiváltak lesznek, jól akarnak futballozni, meccseket nyerni. Nekünk is sok problémát okozhatnak, erre fel is kell készülnünk! Sokan azt gondolják, hogy ez a sorsolás kellemes nekünk, hiszen a United nem játszott jól az utóbbi időben. Ettől függetlenül nem szabadna elfelejteni, hogy egy nagyon jó csapat az ellenfelünk! Elképesztő történelemmel, tapasztalt és klasszis játékosokkal.” – Folytatta PSG hátvédje, aki ekkor még nem tudta, hogy Ole Gunnar Solksjaer lett az MU megbízott menedzsere. Ettől függetlenül utalt arra, hogy szerinte pozitívan fogja érinteni a “vörös ördögöket” Mourinho távozása: “Úgy hiszem az edzőváltás is előre lendíti majd őket, még többet bele fognak majd adni!”
A párizsiak Orlenas elleni meccs után egyébként nem csak Thiago Silva foglalkozott az MU-val. A honfitárs Marquinhos a szűkszavúan is, de szintén beszélt az angolokról: “Mourinho távozása? Azt hiszem sok minden történhet még a BL meccsig!”
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…