Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: már nem akar távozni Mourinho legfőbb ellensége – sajtóhír

José Mourinho keddi menesztését követően máris több irányban elindultak a találgatások: vajon ki lesz a Manchester United következő edzője, hol folytatja a portugál, és természetesen az is szóba került, hogy a lapátra tett “Special One” mellőzött klasszisa marad-e az Old Traffordon…

A The Sun beszámolója szerint Paul Pogba lehet a nagy nyertese Mourinho kirúgásának, s a lap szerint a világbajnok középpályás annyira megkönnyebbült, hogy “túlélte” a portugált a csapatnál, hogy már nem is áll szándékában távozni, és kíváncsian várja, hogy ki lesz csapata új menedzsere, pedig a közelmúltban leginkább előző csapatával, a Juventusszal már komolyan szemezett.

A 25 éves labdarúgó 2016. augusztusában 105 millió euró ellenében igazolt a Juventustól a “Vörös Ördögökhöz”, ahol azonban a 2017-es  Ligakupa-, és Európa-liga-győzelmet leszámítva adós maradt a kiugró eredményekkel, az idei szezonban pedig jobbára a Mourinhóval való nézeteltérések miatt biztosított állandó beszédtémát a sajtó számára, mintsem a játékával emelkedett volna ki.

Pogba az idei szezonban az angol bajnokságban háromszor, a BL-ben pedig kétszer talált be, és az előző menedzserrel való összekülönbözései eredményeképpen számtalan fontos mérkőzésen csak csereként, vagy egyáltalán nem lépett pályára.