Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a ráadásban bukott pontokat az Inter a sereghajtó ellen – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) maratoni szombati játéknapjai 18 órától újabb két mérkőzéssel folytatódott: pályára lépett a harmadik helyezett Inter és Nagy Ádám Bolognája is…

Az Inter a kötelező három pont begyűjtésének reményében látogatott a nyeretlen sereghajtó Chievo Verona otthonába, és bár a házigazda kellemetlen ellenfélnek bizonyult, a milánóiak fölénye az első félidő hajrában egy sakk-mattig kijátszott ellentámadás végén Ivan Perisic befejezésével érett góllá. A második játékrészben ugyancsak többnyire az Inter akarata érvényesült, Icardi révén többször is lett volna lehetőségük eldönteni a mérkőzést, amely azonban végig nyílt maradt, és a lelkesen küzdő “Repülő Szamarak” veterán kapitányuk, Sergio Pellissier révén a hosszabbítás perceiben ki tudtak egyenlíteni, így az Inter rendkívül értékes pontokat hullajtott el Veronában.

Chievo – Inter 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Pellissier (90+1.) ill. Perisic (39.)

 

A másik szombati kora esti mérkőzésen gól nélküli döntetlen született a zsinórban a kilencedik nyeretlen mérkőzését vívó Bologna és a vendéglátó Parma mérkőzésén. Nagy Ádám végig játszotta az összecsapást, az első félidőben sárga lapos figyelmeztetésben részesült, klubja pedig maradt a mezőny legjobb kieső helyén.

Parma – Bologna 0-0 (0-0)
Gólszerzők:ill.

A Serie A 17. fordulójának rangadóját ma este 20:30-tól játsszák a Juventus és az AS Roma között.