Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eltiltotta Nainggolant az Inter

Az olasz bajnokságban szereplő Internazionale csapata hivatalos közleményben jelentette be, hogy eltiltják Radja Nainggolant. 

Forrás: fedenerazzurra.net

Az Inter fegyelmi okokra hivatkozva tiltotta el Radja Naingolant ideiglenesen a játéktól, és ezzel együtt egy időre teljesen kikerült a csapat keretéből. Az ok az lehetett, hogy a belga középpályás a múlt héten több alkalommal is elkésett az edzésről. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz ott a karácsony második napján tartott, Napoli elleni bajnokin sem. Arról hogy meddig lesz büntetésben, nincs információ.

Nainggolan a nyáron igazolt 38 millió euró ellenében az AS Romából az Interbe. Néhány hete megsérült a bokája, de a legutóbbi, Chievo elleni idegenbeli bajnokin már pályára léphetett.

Nem ez volt az első rossz hír a belga játékos számára a héten, hiszen kiderült, hogy a rendőrség csekkhamisítás miatt nyomoz utána.