Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megállíthatatlan Klopp Liverpoolja! – videóval

Karácsony másodnapján sem volt megállás a szigetországban, a nagy hagyománokhoz híven az idei Boxing Dayen sem maradtak foci nélkül az angol foci szerelmesei. A bajnoki címre hajtó Liverpool hazai pályán fogadta az egykori Pool menedzser Rafa Benítez aktuális együttesét a Newcastle-t.

A hazai együttes esélyeshez méltóan már a kezdő sípszó után uralta a mérkőzést, azonban az első  nyolc percben komoly lehetőséget nem tudott kialakítani Jürgen Klopp együttese.  A vörösök legutóbbi 11 mérkőzésükön hazai pályán nem szenvedtek veresegét a Boxing Dayen. A 8.percben a vendégek kis híján mattolták a liverpooli védelmet, Joselu fejese azonban nem találta el Alisson kapuját. A 10.percben a Liverpool is megvillant és Shaqiri előtt adódott gólszerzési lehetőség, de ő sem talált kaput. Ezt követően a hazaiak egy pontrúgás után szereztek vezetést, miután Lascelles rossz ütemben szabadított fel, Lovren pedig köszönte szépen és Dúbravka hálójába bombázott. A 19. percben Mané növelhette volna a hazai előnyt, próbálkozását Dúbravka bravúrral hárítani tudta. A folytatásban kevés gólszerzési lehetőség adódott mindkét kapu előtt, a hajrában Xherdan Shaqiri szabadrúgását Dúbravka védte parádés mozdulattal.

Fordulást követően szinte első támadás után Mohamed Szalah büntetőt harcolt ki, amit maga a sértett értékesített. Az egyiptomi gólvágónak ez volt szezonbeli 12.gólja, amivel beérte az Arsenal támadóját Pierre Emerick Aubameyangot. A gólt követően is a vörösök ostromolták a szarkák kapuját, az 53.percben Mané próbálkozását hatástalanította a Newcastle védelme. Tíz perccel a vége előtt a sérüléséből visszatérő Alexander-Arnold gólpassza után Shaqiri volt eredményes majd a 85.percben Fabinho megszerezte első gólját a Liverpool színeiben. A végére teljesen széteső vendégek, kapuját kis híján Sadio Mané is bevette egy parádés löketettel, azonban a szenegáli lövése elkerülte Dúbravka kapuját. Győzelmével a Liverpool továbbra is veretlen a PL-ben és továbbnövelte előnyét a tabellán miután a City újabb értékes pontokat vesztett.

FC Liverpool – Newcastle United 4-0 (1-0)
Anfiel Road, Liverpool Vezette: G.Scott
Gólszerzők: Lovren (10.) Szalah (48., büntetőből), Shaqiri (80.), Fabinho (85.)
Sárga lapok: 
Kiállítás: 

Liverpool: Alisson – Robertson (Clyne 82.), Van Dijk, Lovren, Alexander-Arnold – Wijnaldum (Fabinho 62.), Henderson – Mané, Firmino (Sturridge 69.), Shaqiri – Szalah. Vezetőedző: Jürgen Klopp

Newcastle: Dúbravka – Yedlin, Lascelles, Fernandez, Dummett – Ritchie (Murphy 81.), Hayden, Diame, Kenedy (Langstaff 74.) – Muto – Joselu. Vezetőedző: Rafa Benítez.

Képek: premierleauge.com