Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már a City is kiszemelte a Betis tehetségét – sajtóhír

Spanyol sajtóértesülések szerint a Manchester City egy újabb védőt szeretne igazolni. 

Forrás: Getty Images

A spanyol Marca információi szerint a Manchester City meg szeretné szerezni a Betis 22 éves védőjét, Firpo Juniort. A dominikai származású, de spanyol állampolgár bal szélsőért egyre nagyobb az érdeklődés, mivel már az előző szezonban is remekül játszott, a jó formáját pedig átmentette a mostani idényre is. A játékos szerződésében egy 50 millió eurós kivásárlási ár szerepel.

Firpo Juniorért a hírek szerint már a Real Madrid is bejelentkezett, mert benne látnák a jövőben a Marcelo helyettesét, igaz arra a posztra ott van Theo Hernandez is, aki jelenleg a Real Sociedadnál van kölcsönben.

A 22 éves játékos a Betis akadémiáján nevelkedett, és 2018 januárjában került fel végleg a felnőtt csapathoz. A szezonban eddig 18 mérkőzésen 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.