Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A City otthonában kapott ki először a Liverpool! – videóval

A Premier League 21.fordulójában óriási ütközetre volt kilátás, miután a bajnoki címvédő Manchester City hazai pályán fogadta a bajnokságban a manchesteriek előtt hét ponttal vezető Liverpool együttesét, akik még nem szenvedtek vereséget az eddig eltelt 20 fordulót követően.

Pep Guardiola együttese erőteljes kezdéssel szorította be a kapuja elé a listavezető vörösöket, az első öt percben a manchesteriek birtokolták többet a labdát, míg Liverpool alig-alig jutott labdához. A 8.percben az első komoly lehetőség a vendégek előtt adódott, Alexander-Arnold beadását azonban Firmino nem tudta kapura csúsztatni, így Ederson megkaparintotta a játékszert. A mérkőzés 18.percében Szalah és Firmino parádés összjátéka után Mané került ziccerbe, a szenegáli lövése azonban a jobb kapufán csattant majd a menteni igyekvő Ederson és védője kis híján összehozta a Liverpool vezető gólját, csak centiken múlott. A 28.percig kellett várni a City első komoly gólhelyzetére miután Sterling kiváló labdát adott David Silvának, akinek lövését Van Dijk blokkolni tudta. Az első játékrész utolsó perceit megnyomta a hazai együttes, aminek gól lett a vége miután Lovren lemaradt a hazaiak támadójáról, Agüero pedig könyörtelenül kihasználta és megszerezte vezetést a címvédőnek. Ráadásul Agüero hetedik gólját szerezte a Liverpool ellen az Etihadban, ami egyedülállónak számít.

Fordulást követően is a hazaiak birtokolták többet a labdát és több lehetősége is volt Guardiola együttesének. A Livepool a 56.percben Alexander-Arnold révén lőtt kapura, de a fiatal bekk lövése nem talált kaput. A 64.percben a Liverpool egalizált, miután Robertson kiváló beadását Roberto Firmino fejelte Ederson hálójába. Bő húsz perccel a vége előtt a hazaiak ismét vezetéshez jutottak, miután az egykori liverpooli kedvenc Sterling passzát követően Leroy Sané a kapufa segítségével jutatta ismét előnyhöz a hazaiakat.  Kilen perccel a vége előtt egy kontra után Agüero eldönthette volna a három pont sorsát, Alisson óriási bravúrral akadályozta meg a manchesteri együttes újabb gólját. Az utolsó percekben a Liverpool nagyon szorongatott, Szalah ziccerénél Ederson nagy bravúros védéssel akadályozta meg a gólt. A Liverpool első vereségét szenvedte el a PL-ben az idei kiírásban, ezzel négy pontra olvadt előnye a címvédővel szemben.

Manchester City – FC Liverpool 2-1 (1-0)
Etihad Stadium, Manchester v.: A.Taylor
Gólszerzők: Agüero (41.), Sané (72.) ill. Firmino (64.)
Sárga lapok: Kompany (31.), Laporte (45+2.), B.Silva (90.), Ederson (90+5.) ill.Lovren (20.), Wijnaldum (38.)
Kiállítás: 

Man.City: Ederson – Laporte (Walker 87.), Kompany (Otamendi 88.), Stones, Danilo – D.Silva (Gündogan 65.), Fernandinho, B.Silva – Sané, Agüero, Sterling. Vezetőedző: Pep Guardiola

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum (Sturridge 86.), Henderson, Milner (Fabinho 57.) – Szalah, Firmino, Mané (Shaqiri 77.). Vezetőedző: Jürgen Klopp

Képek: premierleague.com