Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Indul az Ázsia-kupa!

Január 5-től február 1-jéig az Egyesült Arab Emírségekben kerül megrendezésre a 2019-es Ázsia-kupa, amely immár a 17. torna lesz a világ legnagyobb kontinensén, egyúttal az első 24 csapatos bajnokság lesz Ázsiában…

Ázsiát is elérte a létszámbővítés őrülete, az Európa-bajnoksághoz és a világbajnoksághoz hasonlóan idén már az AFC Ázsia-kupa résztvevőinek számát is megemelték, s 16 helyett a 2019-es kontinensviadalon 24 csapat vehet részt.

Ebből adódóan a lebonyolítás is megegyezik a 2016-os Eb-n tapasztalttal: a hat darab négyes csoportból az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik helyezett jut be a 16 közé az egyenes kieséses szakaszba.

Az általános vélekedés szerint négy nagy esélyest lehet számon tartani az idei tornán: a címvédő Ausztrália mindig jó eséllyel indul harcba, nem különben a torna kétségkívül legnagyobb sztárjának számító Szon Heung Mint a Tottenhamből felvonultató Dél-Korea válogatottja, vagy éppen a szintén jó erőkből álló Japán és Irán nemzeti együttese.

A Spurs említett sztárja mellett a pályán előreláthatólag érdemes lesz még odafigyelni az irániak orosz élvonalban szereplő csillagára, Sardar Azmounra, valamint a házigazda soraiból Xavi a minap Omar Abdulrahmant az “ázsiai Messinek” nevezte.

A torna csoportbeosztása

Kétségtelen, hogy a szövetségi kapitányok közt több a világsztár, mint az aktív játékosok sorában, és kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a kispadokon felvonuló edzőfejedelmek névsora több nagy nevet tartalmaz, mint a tavalyi világbajnokság mezőnye. A házigazda Egyesült Arab Emírségek válogatottját az AC Milannal bajnoki címet szerző Alberto Zaccheroni irányítja, Kína kispadján az olaszok világbajnok kapitánya, Marcello Lippi foglal helyet, míg a csoport-ellenfél Fülöp-szigeteket az egykor angol szövetségi kapitány és Lazióval olasz bajnok Sven-Göran Eriksson vezeti csatába. Továbbá a szaúdiakat a Chilével Copa Americát nyerő Juan Antonio Pizzi dirigálja, míg Üzbegisztán szövetségi kapitánya nem más, mint a Valenciát két BL-döntőig vezető Héctor Cúper. Eközben Irán válogatottját Carlos Queiroz, míg Dél-Koreáét a szintén portugál Paulo Bento repítené a trón felé.

A torna a szombati napon az Egyesült Arab Emírségek – Bahrein mérkőzéssel veszi kezdetét, vasárnaptól pedig naponta három találkozót rendeznek az első két csoportfordulóban.

A mérkőzéseket négy város három különböző stadionjában rendezik meg, Dubai, Abu Dhabi, Al-Ain és Sharjah a házigazda városok.

A FociClub.hu oldalon időről időre igyekszünk beszámolni a kontinenstorna legfontosabb eseményeiről!