Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester United letett legfőbb kiszemeltjéről – sajtóhír

Annak ellenére, hogy a korábbi értesülések szerint a Manchester United nem sajnálta volna a pénzt kiszemelt védőjéért, úgy néz ki, hogy a “Vörös Ördögök” megbarátkoztak a gondolattal, hogy januárban már nem fogják tudni megszerezni őt…

Azok után, hogy a Napoli több jelentős ajánlatot is visszautasított, melyet a Manchester United vezetősége Kalidou Koulibaly megszerzése iránt tett, az ESPN információi szerint az angol csapat januárban nem próbálkozik tovább a szenegáli hátvéd elcsábításával – úgy tűnik, hogy a 100 millió euró körüli összeg sem volt elég az olasz klub vezetőinek.

A 27 esztendős védőt az olasz klub 2014-ben mindössze 6.5 millió font ellenében szerezte meg a belga Genktől, általános piaci értéke a Serie A-ban azonban több mint tízszeresére emelkedett.

Koulibaly a négy év alatt több mint 160 mérkőzésen lépett pályára a Napoli szerelésében, s a védelemben igazi falként funkcionált, emellett a csapat színeiben összesen szerzett nyolc góljából ötöt a 2017-2018-as szezonban regisztrált, köztük például a Juventus elleni győztes találatot.

A forrás külön kiemeli, hogy amennyiben a MU mégis védőt szeretne igazolni a téli átigazolási időszak során, úgy várhatóan Milan Skriniar (Inter), Alessio Romagnoli (AC Milan) és Harry Maguire (Leicester City) kerülhet szóba az Old Traffordon…