Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Ha rendesen csináltam volna a dolgom, ott tartanék, mint Messi!”

Az aktív pályafutását nemrégiben befejező Antonio Cassano exkluzív interjút adott a Sky Italianak, melyben ezúttal is hozta sajátos stílusát. 

Cassano jobbra, a Sampdori kék szerelésében (Kép: as.com)

Érdemes is felidézni, miképpen vélekedett röviden, ám annál lényegre törőbben saját pályafutásáról az olasz fenegyerek.

“A világ legerősebb klubjaiban játszhattam, így nem mondhatom, hogy nem érezhetem magam boldognak, vagy szerencsésnek a pályafutásomat illetően. Azzal is tisztában vagyok, ha igazán összekaptam volna magam, nem csak eddig juthatok el. Emlékszem, hogy még az AS Románál Francesco Totti mondta mindig, hogy szerinte 50%-át nyújtom annak, amire igazán képes lehetnék. Nem tagadom, néha borzalmas lehettem. Utáltam edzeni. Talán ha az elmúlt 15 évemben minden másképp csinálok, olyan lehettem volna, mint Lionel Messi!” – Így Cassano, aki egyebek mellett kitért a beszélgetés során az olasz futballban a mai napig jelen lévő rasszizmusra is.

“Vannak dolgok, amiket nem tudok megérteni, hiszen mindannyian azonosak vagyunk! Nem kérdés, hogy a rasszizmus, mint probléma igen is létezik Olaszországban. Szerintem kár tagadnunk, hogy egy igazán rasszista ország vagyunk!” – Jegyezte meg a az olasz válogatottban 39 alkalommal pályára lépő öntörvényi zseni.