Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MEZmegaz: ezek lesznek jövőre a prémium sztárcsapatok

Az eddig megtett hivatalos bejelentések szerint nem lesz túl sok változás a nemzetközi topklubok mezgyártóit illetően. A három nagy márka ráadásul már be is jelentette, hogy mely gárdák azok, amelyeket a következő idényben is ellátnak majd minden földi jóval.

Hogy ezek a földi jók mit is jelentenek? Nos, az Adidas, a Puma illetve a Nike már évek óta különleges, egyedi tervezésű mez-garnitúrákkal és egyéb kiegészítőkkel látja el klubcsapatait. Természetesen a nagy, minden részletre kiterjedő elhalmozás miatt nem kell sajnálnunk a három nagy márkát, lévén számukra ez a befektetés megtérül az évente eladott sok-sok millió mez és stoplis eladásával.

Adidas
A Real Madrid és a Bayern München tradicionális csapatai a német márkának, amely már jópár éve szintén a kötelékében tudhatja a Manchester Unitedet, illetve a nemrég hosszabbító Juventus-t is. A brazil Flamengoval való együttműködés sem új keletű. Viszont az Arsenal 1994 után az idei nyártól újra Adidas-ba öltözik. A klub szurkolóival egyetemben izgalommal várhatjuk, hogy mit főznek ki a felek az előző évek ellaposodó Puma-kollekciói után.

Nike
A „pipások” nem avatnak új topcsapatot az „istállóban”, ám továbbra is a világ legmenőbb klubjait képviselik. Az FC Barcelona nevével bármit el lehet adni. A PSG-vel (Neymarnak is köszönhetően) szintén különleges a Nike kapcsolata, akárcsak az újjá naggyá válni kívánó Interrel. A Chelsea egy anyagilag nagyon előnyös szerződéssel bír az amerikai sportszergyártóval, akárcsak ligariválisa, az egyre divatosabb Tottenham. Az Atlético Madrid amióta csak visszatért a La Ligába, és újra régi fényét idézi, csakis a Nike mezeiben játszik. Az AS Roma az elmúlt tizenöt-húsz évben temérdek gyártó termékét hordta, ám a klubvezetés mostanra rájött, hogy csak egy nagy márka támogatásával tudja megerősíteni merchandising-bevételeit.

Puma
A másik német világcég az elmúlt években teret vesztett az eladások terén, így egyértelművé vált számukra, hogy vérfrissítésre van szükség a kirakatot illetően. Az Arsenal elvesztése már tavalyelőtt biztosnak tűnt, így nem is meglepő, hogy gyorsan meglett az utód. A londoniak után ugyanis Manchester kék felét, azaz a Cityt fogja öltöztetni a Puma. Azonban a németek nem álltak le az udvarlással, és sikeresen egyeztek meg az Adidas-t dobó Valenciával és a Palmeiras-szal is. A Puma zászlóshajója lesz a régi ügyfél Borussia Dortmund is, illetve a 2018-ban átöltöző Milan és Marseille is.