Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol Ligakupa: tizenegyespárbajt követően döntős a Chelsea! – videóval

Az Angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján a londoni derbin a Chelsea otthonában a Tottenham 1-0-s előnyről várta a találkozót. A Chelsea ugyan már kétgólos előnyre tett szert az első félidőben, a második játékrész elején szépített a Tottenham, amely Llorente találatának köszönhetően döntetlenre mentette a párharcot, azonban a büntetők rúgása során a Chelsea volt a jobb, így a londoni kékek jutottak a fináléba, ahol a Manchester City lesz az ellenfelük!

A Tottenham két büntetőt is kihagyott a tizenegyespárbaj során, így a Chelsea játékosai örülhetettek, hiszen ők jutottak a fináléba! (forrás: twitter.com/Chelsea FC)

Ma este az Angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján a londoni derbin a Chelsea vendége a Tottenham Hotspur csapata volt. A Pochettino által irányított Spurs Alli, Kane és Son hiányában egygólos előnyről várta a párharc visszavágóját, miután a Wembley-ben 1-0-ra a Chelsea gárdáját. A mai napon az esélyesek a londoni kékek voltak, főként a Tottenham nagyágyúinak hiányában. Vendég részről azért így sem állt fel rossz csapat, sőt, viszont a hazaiaknak egy kulcsemberüket sem kellett nélkülözniük.

A 14. percben Rüdiger került helyzetbe, aki megszerezhette volna a Chelsea számára a vezetést, azonban a kékek játékosának lövése mellé ment. A 27. percben viszont megszületett a találkozó első gólja, amikor is Hazard kifejelt szöglete után Kante tizenhatos előteréből leadott lökete akadt be a Spurs kapujába, ezzel egálra állt a párharc (1-0)! Nem sokkal ezután, a 33. percben kényszerű cserét kellett végrehajtani a Tottenhamnél, Davies helyére pedig Rose állt be. Ráadásul kevéssel ezután újabb gólt is kapott a Tottenham! A 38. percben Azpilicueta középre tett labdáját Hazard lőtte Gazzaniga kapujába, ezzel pedig már a Chelsea állt továbbjutásra (2-0)! Az első félidőben ezután újabb gól nem született, így kétgólos hazai előnnyel ért véget az első játékrész.

A fordulást követően kevéssel, a 48. percben villant a Tottenham is, azonban Alderweireld kapáslövése fölé ment. Azonban ami nem sikerült a 48. percben, az sikerült az 51.-ben, amikor is szépíteni tudott a Tottenham! Az 51. minutumban a csereként pályára lépő Rose beadását követően a spanyol támadó, Llorente fejelte a labdát honfitársa kapujába, így összesítésben döntetlen volt az állás, és tizenegyesek következtek volna, ha a lefújáskor is ez lett volna az eredmény (2-1)! Egy perccel később majdnem jött viszont a Chelsea újabb gólja, azonban Giroud próbálkozását hárította Gazzaniga! Az 58. percben Hazard pedig újból bevette volna a rivális kapuját, de a belga támadó lövése mellé ment. A 66. percben is a Chelsea villant, de Pedro ígéretes lövését hárítani tudta Gazzaniga. Pár perccel később, a 69. minutumban a túloldalon Lucas Moura találhatott volna be, aki Gazzaniga kirúgását követően az oldalhálót találta el! A 74. percben ismét a Chelsea került helyzetbe, és megintcsak Hazard szerezhetett volna gólt, azonban lövése épphogy elkerülte a kaput! A legvégén eldőlhetett volna a párharc, ugyanis a négyperces hosszabbítás harmadik percében Giroud fejelt volna gólt, de a Chelsea francia támadójának fejese mellé ment! A lefújásig már nem változott az eredmény, így jöhetettek a tizenegyesek, hiszen nem számítanak az idegenben lőtt gólok, és nincs kétszer tizenöt perces ráadás sem az Angol Ligakupában.

A tizenegyespárbajt a Tottenham kezdte Eriksen révén, a dán játékos pedig értékesítette a büntetőt, majd hazai részről Willian állt a labda mögé, aki szintén betalált, így az első kör után egál volt az állás (1-1)! A második sorozat elején Lamela kezdett, aki magabiztosan lőtt a jobb alsóba, majd Azpilicueta is bevágta a labdát a kapuba (2-2)! A harmadik rúgó Dier volt a Tottenham részéről, ám ő az égbe lőtte a labdát, Jorginho pedig a Chelsea büntetőjét belőtte, így az előny a kékeknél volt (3-2)! A negyedik Spurs büntetőt Lucas Moura rúgta, de a jobb alsóba irányzott lövését Arrizabalaga kivédte, majd David Luiz betalált a bal alsóba, így a Chelsea jutott be az Angol Ligakupa döntőjébe (4-2)! A fináléban a londoni kékek ellenfele a Manchester City lesz!

Angol Ligakupa • Elődöntő, visszavágó
Chelsea – Tottenham Hotspur • 2-1 (2-0), összesítésben: 2-2  büntetőkkel: 4-2
Helyszín: Stamford Bridge, London. Vezette: Martin Atkinson
Gólszerzők: Kante (27.), Hazard (38.), ill. Llorente (51.)
Sárga lapok: Jorginho (53.), Kante (56.), Azpilicueta (66.), ill. Sissoko (73.)
Kiállítás:

Chelsea: Kepa Arrizabalaga – Azpilicueta, David Luiz, Rüdiger, Emerson – Kanté, Jorginho, Barkley (Kovacic 81.)  – Hazard, Giroud, Pedro (Willian, 76.).
Vezetőedző: Maurizio Sarri

Tottenham: Gazzaniga – Aurier, Alderweireld, Vertonghen, Davies (Rose, 33.) – Dier, Winks – Sissoko (Sanchez, 80.), Eriksen, Lamela – Llorente (Lucas Moura, 68.).
Vezetőedző: Mauricio Pochettino