Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Egyre nagyobb bajban Valverde?

Alig pár nap, és a Barca a Real Madrid ellen (február 6-án, 21:00-tól) hazai pályán játssza a spanyol Király-kupa elődöntőjének első felvonását. Ernesto Valverde vezetőedző pedig máris kezdhet tanakodni azon, milyen támadósort küldjön pályára a blancók ellen. 

Dembelé vasárnapra dőlt ki a sorból (Kép: as.com)

A katalánok háza táján pedig egyre csak szaporodnak a baljós előjelek. Kezdődött azzal, hogy a csapat a Valencia ellen gyengébb játékot mutatott a hétvégén; majd Lionel Messi megsérült.

Persze az argentin klasszis hiánya már önmagában is hatalmas érvágás – különösen egy El Clássicó előtt – Valverdének azonban nem csak Messi miatt főhet a feje.

Ousmane Dembelét ugyanis kihagyta a spanyol mester a Valencia elleni keretből, mondván szerezze vissza bokasérülését követően legjobb formáját. Dembelé nem hogy felépült volna, de lehet hogy kihagyja a Real elleni találkozót, hiszen mandulagyulladása lett.

A Barca hivatalos közleménye szerint az orvosok az ilyenkor szokásos antibiotikumos kezelés mellett szigorú pihenést írtak elő az elsőre csupán rossz közérzetre panaszkodó, ám azóta be is lázasodó francia szélsőnek.

A klub tájékoztatása szerint nem igazán optimisták Dembelé szerdai játékát illetően, elsősorban azért, mert egy mandulagyulladást követően a teljes gyógyulás ideje átlagosan 3-4 nap.