Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: Ibra megint odabökött egyet CR-nek!

Amikor a nagy Zlatan megszólal, arra bizony érdemes odafigyelni. Így volt ez legutóbb is, amikor a hórihorgas svéd klasszis ismét Cristiano Ronaldóról és a Juventusról beszélt.

(Kép: as.com)

“Nem gondolnám, hogy ez az átigazolás önmagában olyan nagyszerű lett volna.” – Így Ibra a sportközvetítésekkel foglalkozó DAZN platformnak.

“Korábban is mondtam már, és tartom magam ahhoz, hogy a Juventushoz szerződni nem egy nagy kihívás, hiszen a világ egyik legjobb csapatáról beszélünk.” – Folytatta a Juvénál 2004-2006 között futballozó Ibrahimovic, majd elmondta azt is, hogy ő mit is tart kihívásnak.

“Attól is függ ez az egész, hogy ki mit is tart valójában kihívásnak. Talán Ronaldo is rosszul fogalmazott. Számomra például az a kihívás, amikor eligazolsz egy csapathoz, és te magad lendíted azt előre. Na ez már nehéz feladat!”

Az LA Galaxy rutinos támadóját ezt követően megkérdezték arról is, hogy szerinte a Juve CR-rel a soraiban megnyerheti-e a Bajnokok Ligáját. “Nehéz erre válaszolni. Az idei versenyfutás roppant nyílt. Nem is tudok favoritot mondani, olyan csapatot pedig végképpen nem, amelyik mindenkinél jobb lenne. Az AC Milan nem érdekelt a sorozatban, az Inter kiesett, így remélem valamelyik korábbi csapatom, a PSG, a Barca, az MU, vagy a Juve ér oda a végelszámolásnál.”