Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy horderejű cserére készül a Real Madrid és a Tottenham – sajtóhír

Egy spanyol forrás egy érdekes csereötletet szellőztetett meg, amely a tervek szerint a nyári átigazolási időszak során valósulhatnak meg a Real Madrid és a Tottenham csapatai között…

A spanyolországi átigazolási hírekkel foglalkozó Don Balón portál jelentése szerint a Tottenham csapata 40 millió eurót és Christian Eriksent készül ajánlani a Real Madrid egyesületének Gareth Bale visszaszerzéséért cserébe.

A 29 éves walesi szélső annak idején, 2013-ban mintegy 100 millió euróért cserébe hagyta el a Spurs csapatát a Real Madrid kegyeiért, s azóta a “királyi gárda” alkalmazásában áll, ám az idei teljesítményével rendszerint elégedetlenek a spanyol klubnál, így jó eséllyel nyáron klubot válthat, és több angol csapat mellett a Spurs is komolyan érdeklődik iránta.

Eközben a Real Madrid már hosszabb ideje szemez a Spurs dán klasszisával, akinek a 2019-2020-as idény végéig van érvényes szerződése a londoni klubnál, vagyis amennyiben nyáron nem tudnak további évekre hosszabbítani vele, úgy nyáron ugyancsak túladhatnak rajta, és a legfőbb kérőnek már hosszabb ideje a “blancók” számítanak nála.