Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: ezt a Clásicót is a Barcelona nyerte, idén ők a jobb csapat – videóval!

A La Liga 26. fordulójában az egész szezon egyik legfontosabb mérkőzését rendezték: a Bernabeuban a Real Madrid lehetőséget kapott, hogy megbosszulja a hétközi 3-0-ás vereséget a Barcelonával szemben.

Kép: AS.com

Szerdán sokáig jobbnak tűnt a Real Madrid, majd a sok kihagyott lehetőségüket követően összeomlottak egy kapott gól után. Azon lehet vitatkozni, hogy ők játszottak addig jól, vagy a Barca volt gyenge, de ezen az estén – a visszavágón – bebizonyosodhatott, hogy végül is melyik is a jobb csapat. A katalánoknál kikerült a kezdőből Semedo, így Sergi Roberto sorolt vissza a védelem szélére, a középpályán pedig Arthur kapott lehetőséget így. A túloldalon visszavette a helyét a gólvonalon Courtois, valamint kikerült a kezdőből Lucas Vazquez, ami nagyban növelte a Real győzelmi esélyeit.

Mindenki nagy örömére az első félidő nem a keménykedésről és a hisztiről szólt. Hazugság lenne azt állítani, hogy ne lett volna, de háttérbe szorult az idő túlnyomó részében. Szerencsére a labda lekötötte a fiúkat annyira, hogy ne a bírón járjon az eszük. Az iram egyébként nagyon jó volt. Színvonalra sikerült azt szállítaniuk a játékosoknak, amit az ember egy ilyen meccstől elvárna. Miután mindenkinek sikerült felnőnie a feladathoz, jöhettek is a helyzetek – mind a két oldalon.

Nehezen bírtak egymással a felek, kiegyenlített volt a játék. Több nagy helyzetet is feljegyezhettünk az első 20 percben, közel egyenlő elosztásban. Egyik csapat sem volt veszélyesebb a másiknál, ugyanakkor halványan már lehetett érezni, hogy a Barcelona mintha kezdené csendben átvenni az irányítást a középpálya felett. Mire ez tudatosult volna a néző fejében, egyszer csak megszületett az első gól: a 26. percben egy szép passzjáték zavarta össze a madridi védelmet, akik nem olvasták túl jól Rakitic mozgását és nem tudták lesen hagyni. A horvát kilépett és hibátlanul, hallatlan eleganciával zárta az akciót – Courtois-nak esélye sem volt hárítani.

Kép: AS.com

Mindezek után vált egyre látványosabbá a vendégek mezőnyfölénye. A fehér mezesek sem voltak veszélytelenek, de a labda nem náluk volt, vagy ha mégis, nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Viniciust teljesen leradírozták a pályáról, de Bale és Benzema sem gyakorolt sokkal nagyobb hatást a játékra. Egyszerűen alig jutott el hozzájuk a labda, reménytelen helyzetben voltak. Szépen felkészült belőlük Valverde együttese, összességében uralta a játékot a gránátvörös-kék csapat, de nem szabadott leírni Modricékat, mert többször is veszélyeztetni tudtak.

A második félidőben is alapvetően maradt ez a forgatókönyv. A Real Madrid szeretett volna támadni, de ügyesen útjukat állta a vendég együttes, valamint a támadóik sem voltak épp kirobbanó formában. Solari behozta Fede Valverdét, majd az idén kilátástalan játékot hozó Asensiót, és az utolsó negyedórára beküldte kínjában Iscót is. De hiába. Helyzetük akadt ugyan, de súlytalan volt a támadójátékuk és továbbra sem voltak magabiztosak a befejezéseknél. Vinicius egy picit fel tudott javulni, de összességében sehol sem volt a szerdai formájától. Esélyt sem adott nekik a Barcelona.

Az a Barcelona, amely habár vezetett, de elfelejtette lezárni a meccset és erre akár rá is fázhattak volna – de nem tették. Vidal beküldése csereként telitalálat volt – a chilei elképesztően játszott -, de még Coutinho is meg tudott villanni a végén. Nem volt ez hibátlan meccs a Barca részéről sem, de az egyértelműen kiderült, hogy idén a kettő közül övéké a jobb csapat. Spanyolországban nincsen párjuk és a bajnoki címre rajtuk kívül már nem igen akad jelentkező (az Atletico 10 pont hátrányból figyeli őket). A kupában ott vannak a döntőben és a BL-ben is minden esélyük adott – még az sincs kizárva, hogy trófeaeső várható majd a szezon végén. A Real Madrid pedig lassan kezdheti a következő szezon tervezgetni, hacsak a BL-ben nem húznak valami váratlant. Van mit átépíteni ezen a csapaton.

https://www.youtube.com/watch?v=3p5a9ukrFvQ

Real Madrid – Barcelona 0-1 (0-1)
Helyszín: Santiago Bernabeu Stadion (Madrid), Vezette: Mallenco
G.: Rakitic (26.)
Sárga lap: Sergio Ramos, Asensio, Carvajal, ill. Busquets, Lenglet
Piros lap: 

Real Madrid: Courtois – Regulion, Sergio Ramos, Varane, Carvajal – Kroos (Fede Valverde), Casemiro (Isco), Modric – Vinicius Jr., Benzema, Bale (Asensio). Edző: Solari.

Barcelona: ter Stegen – Jordi Alba, Lenglet, Pique, Sergi Roberto – Rakitic, Busquets (Semedo), Arthur (Arturo Vidal)  – Dembele (Coutinho), Luis Suarez, Messi. Edző: Valverde.