Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSV Eindhoven: visszatért Dzsudzsák korábbi harcostársa

A PSV Eindhoven hivatalosan is bejelentette, hogy a klub a szárnyai alá veszi korábbi játékosát, a többek között az FC Barcelonában is megforduló Ibrahim Afellayt. A korábbi holland válogatott középpályásnak nem igazán sikerült a nemzetközi karrier, de 32 évesen még szeretne játszani.

Afellay a PSV saját nevelése, az utánpótlásból kinőve bő nyolc éven át volt a felnőtt csapat tagja. Négyszer ünnepelhetett bajnoki címet is, az utolsónak pedig már a magyar válogatott sztárja, Dzsudzsák Balázs is részese volt. Aztán eljött a sorsdöntő 2011-es év és mind a ketten változtattak. Mint ismert, Dzsudzsák azóta megjárta Oroszországot, Törökországot, hogy aztán a mai napig a Közel-Keleten ragadjon.

Afellay menedzsmentje kicsit jobban dolgozott. Alig három millió euróért megvette őt az FC Barcelona. A katalánokhoz 2015-ig kötötte szerződés a marokkói származású játékost, ám kölcsönadásai (Schalke, Olympiakosz) sok trófeáról, illetve meccsről lemaradt. Végül huszonegy LaLiga meccsel a háta mögött végleg távozott a Camp Nou-ból.

Az elmúlt években a Stoke City és a Premier League végre már olyan alternatívát kínált Afellay számára, ami huzamosabb ideig maradásra bírta. Bár a három és fél év alatt elért negyvenkilenc meccs nem túl sok az angol bajnokságban. Sajnos a holland válogatottból is már régen kiszorult futballista a sérülések folyamatos áldozatának mondhatja magát.

Afellay ebben az idényben még nem is játszott tétmeccsen, és a Championshipben szenvedő Stoke-nál már nem tartottak igényt a szolgálataira. Szerződése 2019. január 28-ával felmondásra került. Azóta csapat nélküli szabadúszó.

A PSV hivatalos bejelentése szerint még nem került sor Afellay leigazolására, ám mint „saját kölykük”, megérdemli, hogy a klub segítse őt a rehabilitációban, formába lendülésben. És aztán talán meglátják, hogy megérné-e megtartani.