Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
Az Atlético Madrid trénere az Alavés elleni kiütéses győzelem után már a jövő hétvégi FC Barcelona elleni rangadóra hangolt.
(Kép: as.com)
Az argentin tréner értelemszerűen roppant elégedett volt csapatával a Mendizorrozában aratott siker után.
“A legjobban annak örülök, hogy a játékosaim pontosan megértették azt, hogy miképpen is tudjuk igazán megnehezíteni az ellenfelünk dolgát. Ez volt a legfőbb célunk. Gyorsan kellett futballoznunk ahhoz, hogy hamar gólhelyzetbe kerülhessünk.” – kezdte meccs utáni gondolatmenetét az argentin mester.
“Pont ilyen mérkőzésre volt szükségünk, egy olyan csapat ellen, amely hazai pályán kiválóan teljesít a szezonban. Meggyőzően játszottunk, maximálisan elégedettek lehetünk!” – Folytatta Simeone, majd a jövő heti rangadó előtt üzent az Atléticót 10 egységgel megelőző, éllovas FC Barcelonának.
“A célunk az, hogy minden egyes pontot begyűjtsünk amit csak lehet. Versenyben akarunk maradni, és az utolsó lélegzetünkig küzdeni fogunk a La Liga elsőségért!” – Így Simeone, aki azért valljuk be, bizony képes lehet feltüzelni játékosait a Barca ellen.
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”