Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
A keddi és a szerdai napon rendezik az első mérkőzéseket a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben, ma este a Liverpool és az FC Porto párharcában is sor kerül az odavágóra, mely előtt a “Vörösök” menedzsere, Jürgen Klopp fejezte ki véleményét…
Emlékezhetünk rá, hogy a tavaly a döntőig jutó Liverpool menetelése alkalmával 5-0-ra ütötte ki a nyolcaddöntőben az FC Portót, ennek ellenére a német szakember Jürgen Klopp, egyáltalán nem örül, hogy újra a portugál bajnokkal kell találkozniuk:
“Tavaly az 5-0-s győzelem után azt gondoltuk, egy darabig nem kell majd ide jönni, most pedig itt vagyunk újra… Nagyon furcsa és nehéz mérkőzés volt. A Porto erősen kezdett, aztán két vagy három kontragólt is lőttünk szinte a semmiből. Ami előny számunkra, az az hogy hazai pályán játszhatunk. Ami pedig előny számukra, hogy erőt és motivációt meríthetnek a tavaly történtekből. A Porto nagyon tapasztalt csapat. Állandóan ott vannak a portugál bajnokság élmezőnyében, éles versenyben a Benficával. Ráadásul ott van nekik a kapuban Iker Casillas. Biztos vagyok abban, hogy ez a párharc egészen más lesz, mint a tavalyi volt.”
Klopp mester a hétfői sajtótájékoztatón azt is elárulta, hogy kisebb sérülése ellenére minden bizonnyal Georginio Wijnaldum és Virgil van Dijk is bevethető lesz az első mérkőzésen az Anfield Roadon.
A találkozót ma este, 21 órai kezdettel a Spíler2 csatorna tűzte műsorára.
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…