Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man City: továbbüldözik a legértékesebb szlovák játékost

A legfrissebb sajtóhírek szerint a Manchester City illetékesei továbbra sem tettek le a szlovák válogatott legtöbbre taksált játékosának, a Milánóban légióskodó Martin Skriniar megszerzéséről.

A Tuttosport mai kiadásában cikkeznek arról, hogy az angol bajnokságban címvédő Manchester City a nyáron mindenképpen ajánlatot készül tenni Skriniarért. Az olasz lap szerint a szlovák védő továbbra sem kapott érdemi megerősítést arról, hogy az Internazionale új szerződést kínál-e fel számára a közeljövőben. Skriniar a jelenlegi állás szerint 2022-ig lehet a „kék-feketék” játékosa, ám a jelek arra utalnak, hogy ezt a megállapodást sem fogja már kitölteni, nemhogy azt még meg is toldja.

Állítólag a 24 esztendős védő is inkább hajlik a távozásra, és azzal együtt a szintlépésre. Erre pedig aligha lett jobb célpontja, mint a már korábban általunk is hírbe hozott Manchester City. Igaz, a pletyka annyit finomodott, hogy már nincs szó 100 millió euróról. „Csupán” 80-ról.

A Tuttosport mellesleg arról is ír, hogy az Inter lehet, hogy már meg is találta Skriniar utódját. Ez az utód pedig nem más, mint az Atlético Madridtól távozóban lévő, lassan már klublegendának tekinthető Diego Godín. Az uruguayi bekk szerződése az idény végén lejár a Wanda Metropolitanoban.