Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: idegenben tömte ki ellenfelét a Liverpool! – videóval

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a negyeddöntők visszavágóira került sor. A Liverpool kétgólos előnnyel utazhatott Portóba, ahol a mérkőzés elején nagyon kellemetlen perceket élt át Klopp legénysége. 

A hazai együttes nagy lendülettel kezdte a találkozót, már a találkozó 30.másodpercében gólt szerezhetett volna Corona, de lövése éppenhogy elkerülte Alisson kapuját. A folytatásban is a portugálok domináltak, a vörösök az első negyedórában kissé idegesen és sok pontatlansággal játszottak ami kissé meglepő volt. Az első negyedóra végén Marega lövése kerülte el nem sokkal a liverpooli kaput. A vendégek szinte első helyzetüket gólra váltották miután Szalah passza után Mané talált a hálóba azonban a játékvezető elsőre les miatt érvénytelenítette. A videóbíró segítségével azonban mégis érvényes találat született, így a vörösök első helyezüket értékesítették. A liverpooli vezetés után szinte azonnal egyenlíthetett voln a portugál együttes, Brahimi lövését Alisson bravúros védéssel hatástalanította. A mérkőzés hajrájában Corona lövését hárította sokadjára a vörösök kapusa, akinek volt dolga bőven az első játékrészben. A másik oldalon a szünet előtt kis híján megduplázta előnyét a Liverpool miután Milner lövése centikkel kerülte el a kapufát.

Térfélcserét követően a portugálok továbbra is támadásban maradtak és mindent megpróbáltak, hogy mattolják a vörösök védelmét és Alissont. A Liverpool mester a második játékréssze pályára küldte Roberto Firminót is aki meglepéstre a padon kezdett. A találkozó 54.minutumában a csereként beálló Soares fejese után került közel az egyenlítéshez a hazai együttes, a brazil gólvágó azonban nem tudta mattolni honfitársát. Három perccel később a másik oldalon is láthatunk egy fejest, Szalah bólintása szintén pontatlanra sikeredett, így maradt az egygólos vendég vezetést félórával a vége előtt. A 66.percben Alexander-Arnold passza után Szalah eldöntötte a mérkőzést és a továbbjutást sorsát is. Húsz perccel a vége előtt a Porto megszerezte a szépítő találat, miután egy szögletet követően Militao fejelt Alisson hálójába. A hajrában a vörösök újabb gólokat szereztek és a tavalyi szezon után idén is kitömték idegenben a portugálokat. A véghajrában előbb Roberto Firmino majd Van Dijk is gólt szerzett ezzel a vörösök 4-1-re kiütötték a Portót. A legjobb négy között a Liverpool ellenfele a spanyol Barcelona lesz ahol két korábbi liverpooli is futballozik, Luis Suárez és Philippe Coutinho személyében.

FC Porto – FC Liverpool 1-4 (0-1)
Dragãoi Stadion, Porto, Vezette: Makkelie (holland)
Gólszerzők: Militao (69.) ill.Mané (26.), Szalah (66.), Firmino (77.), Van Dijk (84.)
Sárga lapok: Pepe (36.) ill. Mané (32.)
Kiállítás: 

Porto: Casillas –  Felipe, Pepe, Militao, Telles – Corona, D.Pereira, Otavio (Soares 46.) – Marega,Brahimi, Corona. Vezetőedző: Sergio Conceicao

Liverpool: Alisson – Robertson (Henderson 71.), Van Dijk, Matip, Alexander-Arnold (Gomez 66.) – Fabinho, Wijnaldum, Milner – Mané, Origi (Firmino 46.), Szalah. Vezetőedző: Jürgen Klopp

Továbbjutott a Liverpool 6-1-es összesítéssel.

https://www.youtube.com/watch?v=GhUExaFJUeQ

Képek: uefa.com