Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a City fordított és bajnok lett – a Pool már csak a BL-ben bízhat

Idén is az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa a Premier League-ben, hiszen a Manchester City és a Liverpool is eséllyel pályázott még a végső győzelemre. A meglepetés azonban elmaradt.

Kép: Times of India

A City várhatta előnyből az utolsó fordulót: 2 ponttal vezették a tabellát a Liverpool előtt, amely az elmúlt napokban/hetekben sokkal inkább a Bajnokok Ligája elődöntőivel volt elfoglalva (a világoskékeknek nem voltak ilyen gondjaik, hiszen már a negyeddöntőben kiestek a későbbi döntős Tottenhammel szemben). Épp ezért az volt az általános álláspont, hogy a manchesteriek már nem fogják elengedni ezt az előnyt és behúzzák a bajnoki címet, a vörösök pedig majd esetleg a madridi BL-döntőben vigasztalódhatnak. Ez a jóslat pedig tulajdonképpen be is jött.

Habár nem volt teljesen zökkenőmentes a Manchester City útja: a 27. percben Murray szöglet utáni fejesgóljával ugyanis még a Brighton szerzett vezetést, ami után úgy tűnhetett, hogy akár még egy izgalmasabb végjátékra is sor kerülhet az angol zárófordulóban. Egy perccel később azonban már egyenlített is Agüero, majd újabb tíz minutummal később már a vendégeknél volt az előny, hiszen Laporte egy szöglet után talált be. Fordítás és City-vezetés a félidőben, innentől pedig nem igazán maradtak kérdések. Guardiola együttese uralta a játékot, majd a folytatásban be is biztosították a győzelmüket: tőlük szokatlan módon két távoli találattal rukkoltak elő, előbb Mahrez akcióból, majd Gündogan szabadrúgásból jegyzett szépségdíjas találatot. 4-1 a vége, a City megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet.

A rivális Liverpool már nem hozott ilyen jó formát, de a szükséges eredményt tudták szállítani. Mane már a 17. percben megszerezte nekik a vezetést a Wolves ellen, innentől pedig kezdődhetett a fohászkodás az égiekhez, hátha kikap a City – nem így történt. A sárga mezes vendégek egész jó teljesítményt nyújtottak a fásult, fáradt Pool ellen, ami kis híján meglepetéshez vezetett. Volt pár veszélyes momentumuk, ám gólig végül nem jutottak – a vörösök viszont végül igen. Alexander-Arnold ismét kiszolgálta Manét, aki így feljött a góllövőlista élére Salah és Aubameyang mellé (hármas holtverseny, őrület!). A győzelem tehát meglett, ám az igazán nagy boldogság még várat magára. Talán majd a Spurs ellen a fináléban arra is sor kerül majd.

Brighton – Manchester City 1-4
G.: Murray (27.), Agüero (28.), Laporte (38.), Mahrez (63.), Gündogan (72.)

Liverpool – Wolverhampton 2-0
G.: Mane (17., 81.)

Tabella

A táblázatért köszönet az Eredmenyek.com-nak!