Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: feszült döntőben fordított és nyert a Vidi!

Úgy tűnt, hogy a bajnokság után a kupa is elúszott a Mol Vidi számára, ám végül sikerült visszatérniük a meccsbe a Honvéd ellen. Fergeteges döntő kerekedett ki ebből!

Kép: Mol Vidi facebook

Nem lehetnek elégedettek a tavasszal Fehérvárott, hiszen a Vidi lemaradt a bajnokságban a Ferencváros mögött és csak másodikként zárt – volt esély viszont a vigasztalódásra, hiszen a Honvéd ellen a kupadöntő esélyesének számítottak. Az Európa-liga csoportköre miatt ez egy hosszú szezon lezárása volt a fehérváriak szempontjából, a fásultság pedig (talán épp ezért) most is meglátszódott rajtuk. Ez persze nem érdekelte a Honvédot, amely valamivel túlerőben volt a nézőtéren, több szurkoló kísérte el őket, ráadásul a hangerőben is a piros-feketék kerekedtek felül. Ez a lelkesedés pedig átragadt a játékosokra is, akik meglepően könnyedén tudták kontrollálni a mérkőzést.

Alapjáraton mind a két együttes meglehetősen konzervatív volt. Próbáltak figyelni a védekezésre és nem akartak mindjárt az elején sokat kockáztatni. A fővárosi együttes birtokolta többet a labdát, a Vidi stabilan zárt hátul és várta a rohamokat – hogy aztán gyors ellentámadásokkal válaszolhasson. Ez a reaktív felfogás végül nem vezetett sikerre. A 14. percben egy ártalmatlannak tűnő előre ívelt labda után ugyanis büntetőhöz jutott a Honvéd: Vinicius lökte el teljesen feleslegesen Holendert a labda útjából, így megérdemelten jöhetett tizenegyessel Supka Attila együttese. Holender sértettként állt a labda mögé és egy kicentizett lövéssel vette be a kaput: a labda a kapufáról gurult a hálóba.

A Vidi tehát korán hátrányba került, ami alapjaiban borította fel a taktikájukat – el kellett kezdeniük játszani. A kezdeményezés már nem ízlett nekik, ráadásul nem tudtak kellően felpörögni sem. Nem nagyon tudták veszélyeztetni Gróf kapuját, a Honvéd pedig összességében simán tudta uralni a játékot. Sőt, a csíkos mezesek végig nyugtatták a játékot az első félidőben és lényegében pontosan az történt a pályán, amit ők akartak. A szünetben bele is nyúlt a meccsbe Marko Nikolic: Kovács Istvánt és Hadzicot hozta be, a kék mezesek pedig egy elvesztegetett félidő után megpróbálhatták megfordítani a dolgok állását.

A harcikedve egyértelműen megjött a fehérvári együttesnek. Fokozatosan vissza kellett állnia a kispesti csapatnak és fel kellett készülniük a Vidi rohamaira. Nikolic együttese felpörgött, megjött a letámadás és már helyzeteket is ki tudtak alakítani. Gróf egyszer bravúrral tartotta csapatának az előnyt, ám úgy tűnt, egy óra elteltével még az ő igyekezete is kevésnek bizonyul. Gyorsan végeztek el ugyanis egy szabadrúgást a vendégek, amit engedett is Nekik Iványi játékvezető. Az akcióból gól lett, ám utólag a bíró érvénytelenítette a találatot, mondván nem várták meg a sípszót – ugyanakkor a Vidi nem is kért sorfalat, Iványi pedig nem is kezdett el intézkedni. Ez minden bizonnyal egy meccset meghatározó, hatalmas bírói baki volt.

Mindezt elég nehezen viselték a Vidi futballistái, akik lerohanták Iványit, Nikolicot fel is kellett küldeni a lelátóra. A felfokozott hangulat pedig ezek után is jellemző volt. Ezzel azonban nem úszta meg a Honvéd, volt még hátra kevesebb, mint 30 perc a mérkőzésből. A Vidi továbbra is lendületben volt, a piros mezesek azonban nagyon leültek: húzták az időt, próbálták taktikusan végigmenedzselni a hátralévő időt. Ez hiba volt. A 80. percben ugyanis Scepovic tudott egyenlíteni egy szögletet követően, majd a hosszabbítás első percében Hadzic tette meg ugyanezt. Ezzel a Vidi a hajrában tudott fordítani, a Honvéd pedig óriási esélyt szalasztott el az utolsó percekben.

Igazi kupadöntő volt ez, egy ilyen esemény minden drámaiságával megfűszerezve. Az első félidőben egyértelműen a Honvéd dominált, a másodikban pedig ugyanezt már a Vidi mondhatta el magáról. Szoros volt az összecsapás, ám a pontrúgások úgy tűnik döntő faktornak bizonyultak, ez pedig a kupába került a Honvéd számára. Emlékezetes meccs, sokat fognak még vitatkozni róla, az biztos!

Budapest Honvéd – Mol Vidi 1-2 (1-0)
Helyszín: Groupama Aréna (Budapest), Vezette: Iványi Zoltán
G.: Holender (14. – büntető), Scepovic (80.), Hadzic (91.)
Sárga lap: Nagy G., Lovric, Batik, Gróf, Kukoc, ill.  Vinicius, Stopira, Elek, Scepovic, Nikolov, Hadzic
Piros lap: –

Budapest Honvéd: Gróf – Lovric, Batik, Kamber,- Mezghrani, Nagy G., Gazdag (Ben Hatira), Heffler, Uzoma (Kukoc) – Holender, N’Gog (Danilo). Edző: Supka Attila.

Mol Vidi: Kovácsik – Fiola (Kovács I.), Juhász, Vinicius, Stopira – Nego, Pátkai (Futács), Elek (Hadzic), Nikolov, Huszti – Scepovic. Edző: Marko Nikolic.