Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Roma támadója megegyezett az Interrel – sajtóhír

Az olasz média azt is tudni véli, hogy a csatár már Conte külön kérésére érkezhet.


A Sky Sport Italia értesülései szerint az AS Roma támadójával, Edin Dzekoval megegyezett az Inter. A kék-feketék élére hamarosan kinevezik Antonio Contét, és a médiahírek szerint az ő kérésre érkezik a bosnyák támadó. Az olasz szakember már a Chelsea-hez is csábította volna Dzekot, de végül nem jött össze, hogy együtt dolgozhassanak. Sajtóinformációk szerint 2+1 éves szerződést köthetnek a felek, ha az Internek sikerül megegyeznie a Romával is.

A bosnyák csatár 2015 óta az AS Roma játékosa, azóta 178 találkozón lépett pályára az együttes színeiben, amelyeken 87 gólt sikerült szereznie, és mellette kiosztott 38 gólpasszt is.