Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Depay őszintén vallott nehéz gyerekkoráról

A holland játékos szégyelli amit fiatalon csinált, és ha most lenne ugyanebben a helyzetben, nem tenné meg újra.


Memphis Depay a Pauw talkshow-ban beszélt problémás fiatalkoráról. A Lyon támadója meglepő őszinteséggel vallott a róla készült életrajzi könyvében megjelent részletekről, amely az egy “Oroszlán szíve” címen került kiadásra. A holland válogatott játékos mindent megosztott a könyvében, ami vele kapcsolatos, legyen az jó vagy rossz. Az édesapjával nem volt felhőtlen a viszonya, amely végül valamelyest javult.

“A múltamra nem vagyok büszke. A szüleim 4 éves koromban elváltak, ezek után elvesztettem a kapcsolatomat édesapámmal. Amit fiatalon műveltem, azt mai fejjel nem tenném meg… drogos bulikon vettem részt, és drogot árultam. Azért beszélek erről is a könyvben, mert szerettem volna, hogy mások ne kövessék el ugyanazt a hibát, mint én. Mindig is profi focista szerettem volna lenni, és szerencsére a tehetségem engem megmentett az elkallódástól. Szerencsére azt mondhatom, hogy valamelyest rendeződött a kapcsolatunk. Egyik nap gondoltam egyet és elhatároztam, hogy megkeresem és felveszem vele a kapcsolatot. Sokat beszélgettünk és úgy érzem, hogy sikerült egy normálisnak mondható viszonyt kialakítanunk, amely mindkettőnket örömmel tölt el” – mondta őszintén a holland talkshow-ban a 25 éves játékos.