Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
A nyári megújuláson keresztül menő olasz rekordbajnok Juventus együttese a minap hivatalos sajtótájékoztató keretein belül bemutatta új vezetőedzőjét, a Chelsea-től Olaszországba egy év után visszatérő Maurizio Sarrit…
Mint ismeretes a 60 éves olasz szakember, Maurizio Sarri Nápolyból származik és a londoni kaland előtt három éven át irányította a Napoli együttesét, így jócskán kapott hideget-meleget a Juventus csapatánál való munkavállalását követően.
„Három évig dolgoztam a Napolival, majd azt éreztem, külföldre kell menjek. Most kaptam egy ajánlatot, hogy visszaigazoljak Olaszországba, ez az ajánlat pedig a Juventustól jött. Ennyi történt. Életemben bárhol dolgoztam, mindenhol megadtam a tiszteletet és 110 százalékot tettem a klubmezért. Ugyanezt teszem ezúttal is, ezekért a színekért is. Ennél többet nem ígérhetek, de 110 százalékot igen. Szerintem logikus döntéseket hoztam, nem kell kisregényt írnom magyarázatként.”
Sarri elárulta, hogy nagyon várja a közös munkát Cristiano Ronaldóval, valamint a kezei alatt korábban a Napoliban olasz gólkirályi címet szerző Gonzalo Higuainnal.
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…