Legendák Viadala

Copa América: Emberelőnyben sem bírt győzedelmeskedni teljes játékidőben a brazil válogatott– videóval

K. Tamás
K. Tamás
újságíró, 2019 június 28. 08:00

Hatalmas meglepetés érhette a csütörtökről péntek virradóra fent maradó brazil válogatott drukkereit, miután nemhogy gálát nem láthattak, de még a csapat továbbjutásáért is izgulniuk kellett.

(forrás: as.com)

Idegtépő tizenegyespárbajjal tudott csak továbbjutni a legjobb négy közé Brazília, miután Balbuena 58.-ik percben történő kiállítását követően sem tudták bevenni kitartóan védekező ellenfelük, Paraguay kapuját. Hiába volt a házigazdának 26 kapura lövése melyből 8 el is találta azt, a brazil csapat dominanciája ellenére nem tudott ellenfele fölé kerekedni. A teljesen alárendelt szerepben futballozó, szinte kapura sem lövő paraguayi válogatott hősiesen kitartott a teljes játékidő lefújásáig, majd a tizenegyespárbajban bízva próbált továbbjutni.

A párbaj során azonban rögtön az első büntetőt követően hátrányba kerültek, amikor is Gomez lövését hárította Alisson, azonban hiába jöttek vissza az utolsó előtti lövésnél, Firmino kihagyott tizenegyese után, az őt váltó Gonzalez szintén hibázott, így pedig Gabriel Jesus utolsó értékesített találatát követően eldőlt, hogy Brazília várja a Venezuela – Argentína párharc győztesét a legjobb 4 között.

Brazília – Paraguay: 0:0 – büntetőkkel 4:3
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Filipe Luis (44.)  Firmino (47.) Arthur (84.) ill. Arzamendia (30.), Piris (34.) Alonso. (37.)
Kiállítás: – ill. – Balbuena (58.)