Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Neymarnak zöld utat adott a klub, de hol a Barca?

Úgy tűnik, hogy a párizsiak első edzését elmulasztó brazil klasszis esetében a klubvezetés is belátta, nem marasztalhatják minden áron Neymart. 

(Kép: as.com)

Erről beszélt a PSG sportigazgatója, Leonardo a Le Parisien-nek adott interjújában. A brazil sportvezető igen határozott véleményt fogalmazott meg.

“Neymar távozhat, ha érkezik egy mindenkinek megfelelő ajánlat. Eddig a pillanatig azonban még egy ilyen sem érkezett. Fogalmunk sincs, hogy van e olyan csapat, amelyik meg akarja őt venni… Bár egy tapogatózó érdeklődő azért volt. Egy biztos, egy nap alatt nem fog megoldódni ez az ügy” – Így Leonardo.

“A PSG-nek olyan játékosokra van szüksége, akik itt akarnak maradni, és valami nagyot akarnak alkotni velünk. Nincs szükségünk olyanokra, akik szívességet tesznek azzal, hogy a klubnál maradnak. Egy klub, ha előre akar jutni, mindent és mindenkit kontroll alatt kell tartania, még a legjobb játékosokat is.” – Folytatta a sportvezető, aki szerint egyáltalán nem meglepő, hogy Neymar eligazolna.

“Nem csupán nálunk van ilyen. Például Manchesterből, de máshonnan is hallani, hogy játékosok távoznának. Ez teljesen normális. De miért is lenne ez szégyen a klubra nézve? vajon mindig a klub a hibás, és a játékos sosem?”

Leonardo igazán elemében volt az interjú során, hiszen még a Barcáról is beszélt. “A Barcelona lehet, hogy meg akarja venni, bár ezt egyedül eddig Bartomeu (a katalánok elnöke -a szerk.) mondta. Mi nem tárgyaltunk velük, és nem is látom úgy, hogy a Barca komoly érdeklődő lenne. Egy dolog biztos, Neymarnak szerződése van a PSG-vel, mi pedig nem készülünk külön arra, hogy mi lesz, ha távozik. Meglátjuk majd, hogyan alakulnak a dolgok.