Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: csak a Celtic tudott nagy előnyt kiépíteni a visszavágó előtt – összefoglaló

Folytatódott a 2019/20-as Bajnokok Ligája szezon selejtezője a második körével. A Fradi a Vallettával találkozott és nyerni is tudtak, viszont ezenkívül is voltak érdekes találkozók, hiszen pályára lépett a BATE, a Celtic és a Maccabi Tel Aviv is. Közülük csak a skótok tudtak nagy előnyt kiharcolni, ők viszont már szinte tovább is jutottak. 

Forrás: smp.no

BATE (fehérorosz) – Rosenborg (norvég): 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Stasevics (5. – büntető), Skavysh (51.) ill. Konradsen (25.)

Nem igazán ment a fehérorosz csapatnak a mérkőzésen, az előnyt viszont ők szerezték meg a visszavágóra. Már az 5. percben büntetőhöz jutottak, amit Stasevics értékesített is, de a 25. percben már egyenlített is a Rosenborg, miután Konradsen kapuba lőtt egy kipattanót. Hiába játszottak jobban a norvégok, a hazai csapat meg tudta tartani az előnyét a végéig.

CFT Cluj (román) – Maccabi Tel Aviv (izraeli): 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Omrani (22.) ill. –

A kiegyenlített, ám nem túl eseménydús mérkőzésen a románoknak sikerült megszerezniük a vezetést Billel Omrani fejesével. A második játékrészre sem változott meg a játék képe, a Cluj teljesen meg volt elégedve az eredménnyel a Maccabit pedig mintha nem igazán érdekelte volna a meccs kimenetele. Végül az eredmény nem változott a végére, így Tel Avivba egy gólos előnnyel utazhat majd a román csapat.

Maribor (szlovén) – AIK Stockholm (svéd): 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Kronaveter (6.), Ivkovic (38.) ill. Goirom (28.)

A Maribor egyértelműen uralta a mérkőzést, és már a 6. percben megszerezték a vezetést egy szép támadás végén Oscar Linner góljával. A svédek azonban kiegyenlítettek Goirom révén a 28. percben, de nem örülhettek sokáig, mert a 38. percben Ivkovic ismét vezetést szerzett a szlovénoknak. A második játékrészben szinte labdához is alig ért a Stockholm, viszont a Maribor sem tudott már gólt lőni, így szolid előnnyel várhatják majd a visszavágót, és aggódhatnak a bekapott idegenbeli gól miatt.

Celtic (skót) – Kalju (észt): 5-0 (3-0)
Gólszerzők: Ayer (37.), Christie (44. 65), Griffiths (45+3.), McGregor (77.) ill. –

Már az első játékrészben nagy előnyt tudott kiharcolni a Celtic a Kalju ellen. Több bravúros észt védés után a 37. percben szerezték meg a vezetést Kristoffer Ajer révén, aki egy szabadrúgást fejelt a hálóba. A 44. percben büntetőhöz jutottak, amit Ryan Christie értékesített, és még a szünet előtt a hosszabbításban Griffiths lőtt a hálóba egy gyönyörű szabadrúgást. A második félidőben is megmaradt a fölényük, a 65. percben pedig Christie duplázott, meglőve csapata negyedik gólját. A 77. percben McGregor is feliratkozott a góllövők listájára, amivel be is állította a végeredményt. A Celtic így fél lábbal már a következő körben érezheti magát a visszavágó előtt.

Crvena zvezda (szerb) – Helsinki JK (finn): 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Boakye (27.), Pavkok (90.) ill. –

A finn csapatnak kapura lövése sem volt az első félidőben, a szerbek viszont hatalmas fölényben játszottak, de gólt csak egyet tudtak szerezni. A 27. percben Boakye ugrott a legmagasabbra egy beadásra, és közelről a bal alsó sarokba fejelt. A második játékrész már eseménytelenebben zajlott, de a Crvena zvezdának így is több esélye volt a gólszerzésre. Sokáig úgy tűnt már nem fog változni az eredmény, amikor a 90. percben a második gólját is meglőtte a hazai csapat Pavkok révén, így a szerbek sovány előnnyel várhatják a visszavágót.

Dundalk (ír) – Qarabag (azeri): 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Hoban (78.) ill. Emreli (4.)

Az íreknek esélye sem volt a Qarabag ellen az első játékrészben, de hiába játszottak fölényben, csak egy gólt tudtak összehozni, méghozzá igen hamar, a 4. percben Emreli révén. Az azeri csapat a második játékrészben is veszélyes volt, több helyzetet is kialakítottak, de több gólt már nem tudtak szerezni, nem úgy a Dundalk, akik szinte a semmiből szépítettek a 77. percben Hoban fejesével. Akár a vezetést is megszerezhették volna, de a lefújáskor is maradt a döntetlen.

Ferencváros (magyar) – FC Valletta (máltai): 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Dvali (19.), Lanzafame (36. – büntetőből, 59.) ill. Yuri (85.)
Kiállítás: – ill. Borg (90+4.)

A Ferencváros – Valletta találkozóról IDE KATTINTVA olvashat bővebben.