Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester United: 50 millió eurós ajánlat az Ajax játékosáért – sajtóhír

A Vörös Ördögök még mindig csapatuk megerősítésén dolgoznak, most a holland bajnokcsapat fiatalját szemelték ki…

A Manchester United 50 millió eurós ajánlatot tett az Ajax támadójának, David Neresnek a játékjogáért, az ESPN információi szerint. A brazil szélső és az amszterdami gárda már a játékos hosszabbításáról tárgyaltak, amikor befutott érte az ajánlat, így az Ajax gondolkodóba esett, viszont 70 millió eurót szeretnének érte kapni, amit állítólag jeleztek is az angol csapat számára. Ennek következtében most a labda a Vörös Ördögöknél van, a holland egyesület és Neres pedig kivárnak.

A 22 éves brazil az elmúlt szezonban minden versenysorozatot figyelembe véve 50 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 12 gólt és 15 gólpasszt jegyzett.

Manchester United – Transzfer Térkép

Érkezők: Aaron Wan-Bissaka (Crystal Palace – 55 millió), Daniel James (Swansea City – 17 millió)
Távozók: Antonio Valencia (LDU Quito – ingyen), Ander Herrera (PSG – ingyen)