Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét nagy fogásra készül a Manchester United – sajtóhír

Harry Maguire után újabb meghatározó átigazolásra készül a Szigetországon belül a Manchester United gárdája…

A Daily Mail információi szerint a Manchester United csapata a Tottenham jövő nyáron lejáró szerződésű klasszisa, Christian Eriksen leigazolására készül.

A 27 éves dán karmester szerződése jövő nyáron jár le a Spursnél, a mostani átigazolási időszak tehát gyakorlatilag az utolsó lehetősége a londoni gárdának, hogy anyagiak ellenében váljanak meg meghatározó játékosuktól, aki iránt korábban többek között a Real Madrid, az Atlético Madrid és a Juventus mutatott érdeklődést.

A korábbi angol lapinformációk szerint a Tottenham legalább 70 millió eurót szeretne kapni a dán klasszisáért cserébe, és a dolgok jelenlegi állása szerint vajmi kevés esély mutatkozik a mostani megállapodása megújítására.

Eriksen 2013 óta minden sorozatot figyelembe véve 277 mérkőzésen 66 gólt szerzett a Tottenham szerelésében, most pedig a Manchester United komolyan elgondolkodott a szerződtetésén, akiben vélhetően már a távozni készülő Paul Pogba utódját látják az Old Traffordon…

Manchester United – Transzfer térkép

Érkezők: Harry Maguire (Leicester City – 87 millió), Aaron Wan-Bissaka (Crystal Palace – 55 millió), Daniel James (Swansea City – 17 millió).
Távozók: Antonio Valencia (LDU Quito – ingyen), Ander Herrera (PSG – ingyen).

Tottenham – Transzfer térkép

Érkezők: Tanguy Ndombele (Lyon – 60 millió), Jack Clarke (Leeds United – 11 millió).
Távozók:  Kieran Trippier (Atlético Madrid – 20 millió), Vincent Janssen (CF Monterrey – 7 millió), Fernando Llorente (? – ingyen), Michel Vorm (? – ingyen).