Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tragédia: Öngyilkos lett a korábban a MU-nál is próbázó 20 éves tehetség…

Gyászol a walesi labdarúgás, és vele együtt az egész futballtársadalom. A korábban az utánpótlás-válogatottakban is számításba vett 20 esztendős Joel Darlington ugyanis önkezűleg vetett véget életének. Története roppant szomorú, és egyben tanulságos is lehet mások számára…

A játékos halálhírét az édesanya jelentette be, az immáron ex-futballistát a saját lakásában találták meg, felakasztotta magát. Búcsúlevelet is hagyott a szeretteinek, ám érthető módon ezt a család nem kívánta a nyilvánosság elé tárni.

Darlington egy roppant tehetséges játékosnak számított, korábban a Manchester United is próbajátékra invitálta, ám roppant peches volt, ugyanis eltörött a keze, ami által tehetségét nem tudta megmutatni, több lehetőséget pedig nem kapott. A walesi Bala Townhoz került, ahol utánpótlás-gólkirály is volt, ám egy idő után folyamatos problémák, és hátfájdalmak jelentkeztek nála. A részletes orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy nagy a baj, betegsége profi sportolói pályafutásának a végét jelentette.

A 20 esztendős játékos ezzel a sokkal nem tudott megbirkózni. Magába fordult, depresszióval küzdött, a környezete pedig nem tudott rajta segíteni. Otthagyta az iskolát, és ami még szomorúbb, hogy közülünk is távozott, öngyilkos lett.

A tragédia árnyékában egy roppant tanulságos történet húzódik, mely a klubok, és az egész sportvilág számára tanulságos kell, hogy legyen…